St. Martin Aggtelek | 2020. július 18.
2020. január 3.
A festői környezetben rejlő Aggteleki Cseppkő barlang nemcsak a Föld felszínén ejti ámulatba az odalátogatót.
A lenyűgöző Kő Panoptikum káprázatos látványa igazán beltérben mutatkozik meg. Azt hinné az ember “ csak ennyi”!
Az összhatás és maga a varázs a látvánnyal elkezdődik, de a hangzással teljessé válik.
2020-ban július 18-án várom Önöket St.Martin koncertre.
Köszönjük az elmúlt években nagy érdeklődést!
Ezennel elkezdődik a belépők árusítása.
Mit kínál nekünk a barlang?
- meghitt, intim környezetet
- a nyári forróságban hűs levegőt
- látványt, látványt, látványt a természet által alkotott csodából
- kedves, kellemes koncertlátogató közönséget
És amit mi kínálunk!?
- zenét, lágy, néha pezsgő dallamot, szimfonikus hangzást, egy egy pregnáns gitárszólót, harmonika,
pánsíp és szaxofon melódiát.
Néhány dallamfüzérre ráismernek a sziklák, majd róluk visszaverődve a közönség hátradőlve élvezheti a nézőtér rejtett szegleteiben a muzsikát. Két színpad, vidám történetek, jó hangulat 90 percen keresztül.
Helyre szóló jegyek, működő mellékhelyiségek.
Szükséges!!!! Réteges öltözködés, meleg ruha, bakancs, vastagtalpú cipő, esetleg pléd. A barlang állandó hőmérséklete +12 Celsius.
AKI NEM JÖN EL, HIÁNYOZNI FOG!
A jegyek árusítása a következőképpen alakul.
A jegy.hu cég minden alkalommal precíz, pontos és igényes munkát, kiszolgálást biztosított számunkra. Ezennel is velük dolgozunk, kérem forduljanak hozzájuk bizalommal!
Internetes felületük gyors, megbízható, könnyen kezelhető.
Országos jegyirodáiban készséggel kiszolgálják önöket, aki úgy dönt, hogy nem elektronikus úton váltja meg a belépőt.
Jegyirodák listái: Ide kérlek írjátok be a megfelelő szöveget!
Belépő árak:
Elővételben június 30-áig tudják megváltani, 5900 Ft
Július 1-től a jegyek 6900 Ft válthatók meg.
Online jegyvásárlás: http://bit.ly/AggtelekJegy2020

St. Martin Jubileumi koncertje - Valóra vált álmok
2019. szeptember 17.
Mindig örömmel tölt el, hogy az évet általában önöknél zárom, nem akármilyen fergeteges hangulatban! Minden alkalommal elkényeztettek tapsaikkal, szeretetükkel, ezennel most szeretnék még többet nyújtani a megszokottnál! A 25. Valóra vált álmok jubileumi lemezem megjelent, természetesen ezekből kapnak ízelítőt és a legismertebb és legközkedveltebb dalok kerülnek a műsor repertoárjába ezen az estén.
A kiváló Szolnoki Szimfonikusok mellett, nagyszerű sesion zenész barátaim és a virtuóz harmonikaművész Keresztes Sándor lesznek a koncert fellépői.
A világzenei folk elemek lüktetését, dinamikáját, a lírai jazz finomságát, a pánsíp mélységét, misztikus hangzásának fúzióját szeretnénk színpadra hívni.
Jöjjenek el, találkozzunk December 27-én pénteken este 7.00-kor, legyenek részesei ünnepünknek!
Jegyek kaphatók:
https://www.jegy.hu/program/st-martin-jubileumi-koncertje-valora-valt-almok-106700/576828
Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n , valamint a JEGY.HU-n.

St.Martin lemezbemutató koncertje
2019. szeptember 17.
St.Martin pályafutásának 25 évét felölelő jubileumi koncertje meghívott vendégekkel – zenész- és színészbarátaival.
Időpont:
2019. december 21., 19:00
Helyszín:
MOM Kulturális Központ, Színházterem
1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Jegyek:
https://momkult.jegy.hu/program/valora-valt-almok-stmartin-legujabb-lemezenek-bemutatoja-95936/468677
Aki nem jön el, hiányozni fog!

Aggtelek | 2019. július 20. 18:00
2019. március 27.
A tavalyi év lehengerlő sikert hozott számunkra. Aggteleken, egy napon, két teltházas koncerttel ünnepelhettük a 25. jubileumi évünket!
Köszönjük a nagy érdeklődést!
Mit kínál nekünk a barlang?
- meghitt, intim környezetet
- a nyári forróságban hűs levegőt
- látványt, látványt, látványt a természet által alkotott csodából
- kedves, kellemes koncertlátogató közönséget
És amit mi kínálunk!?
- zenét, lágy, néha pezsgő dallamot, szimfonikus hangzást, egy egy pregnáns gitárszólót, pánsíp és szaxofon melódiát.
Néhány dallamfüzérre ráismernek a sziklák, majd róluk visszaverődve a közönség hátradőlve élvezheti a nézőtér rejtett szegleteiben a muzsikát. Két színpad, vidám történetek, jó hangulat 90 percen keresztül.
Helyre szóló jegyek, működő mellékhelyiségek.
Szükséges!!!! Réteges öltözködés, meleg ruha, bakancs, vastagtalpú cipő, esetleg pléd. A barlang állandó hőmérséklete +12 Celsius.
AKI NEM JÖN EL, HIÁNYOZNI FOG!
A jegyek árusítása a következőképpen alakul.
A jegy.hu cég minden alkalommal precíz, pontos és igényes munkát, kiszolgálást biztosított számunkra. Ezennel is velük dolgozunk, kérem forduljanak hozzájuk bizalommal!
Internetes felületük gyors, megbízható, könnyen kezelhető.
Országos jegyirodáiban készséggel kiszolgálják önöket, aki úgy dönt, hogy nem elektronikus úton váltja meg a belépőt.
Online jegyvásárlás: www.jegy.hu/program/stmartin-koncert-89257/550474
Jegyirodák listái: www.jegy.hu/jegyirodak
Belépő árak:
Elővételben június 30-ig tudják megváltani, 5900 Ft-ért.
Július 1-től a jegyek 6900 Ft-ért vásárolhatók meg.
A jegyek árai tartalmazzák az áfát.

St.Martin jubileumi koncert | 2018.11.17.
2018. szeptember 20.
Nagyon boldog vagyok, hogy ismét Debrecenben szórakoztathatjuk a nagyérdeműt! Ezen alkalomból a jubileumi koncertünkre hívjuk Önöket!
Helyszín: VOKE Egyetértés Művelődési Központja

Igen, a 25. évfordulót ünnepeljük, Önökkel, St.Martinnal és zenekarával. A koncerten a legújabb, ősszel megjelenő lemez dalaiból is válogatunk.
Jegyvásárlás online: https://goo.gl/td9jbT továbbá személyesen, országosan a jegy.hu jegypontokon.
Ár: 4.500 Ft
Aki nem jön el, hiányozni fog!
Jegyvásárlás online: https://goo.gl/td9jbT továbbá személyesen, országosan a jegy.hu jegypontokon.
Ár: 4.500 Ft
Aki nem jön el, hiányozni fog!
St.Martin 25. Jubileumi Koncert | Aggtelek
2018. január 31.
25 év legszebb, legjobb dalait válogattam erre az előadásra, világzene, klasszikus és finom improvizatív muzsika.
Érezte már a Baradla-barlang kellemesen hűvös levegőjét? Látta már a varázslatos Kőpanoptikumot? Hallotta már a cseppköveken zengő harmóniákat, amikor a szaxofon és pánsíp hangja elkezdi a saját melódiáját?
Magyarország legkülönlegesebb „koncerttermébe” hívom az érdeklődőket, Aggtelekre a Baradla barlangba, mely a világörökség egyik gyöngyszeme.
A legszebb ajándék számomra, hogy ebből az alkalomból a fiamat, Szentmártoni Normant is a színpadon láthatom, tehát együtt lép fel velünk!
Az ünnepi hangverseny kiváló előadói:
a Szolnoki szimfonikusok,
Kéméndi Tamás virtuóz harmonikaművész,
St.Martin és zenekara.
FONTOS!
Az idén először számozott székek, helyre szóló jegyek lesznek!
A belépők elővételben július 1-jéig 4900 Ft-ért kaphatók.
Július 1-jétől a belépők 5900 Ft-ért vásárolhatók.
A barlangban +12 °C van, ezért a meleg ruha, réteges öltözék ajánlott!
AKI NEM JÖN EL, HIÁNYOZNI FOG!
JEGYINFO
Jegyek kaphatók onlin a Jegy.hu honlapon - www.jegy.hu/program/stmartin-25-jubileumi-koncert-89257 -, és az InterTicket országos hálózatában - www.jegy.hu/jegyirodak
Elővételben a belépő ára 4.900,- Ft

Lemezbemutató koncert | 2017. október 28.
2017. október 3.
JEGYVÁSÁRLÁS - személyesen
1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Nyitva tartás mindennap 8.00-19.30 óráig, továbbá rendezvényekhez igazodóan.
Telefon: +36 1 319 9854 / 222-es mellék, e-mail jegy@momkult.hu
JEGYVÁSÁRLÁS - online
https://goo.gl/zV18Sk
========================
"Saját filmemet játszom, ahol főszereplőként sokszor megjelenek. Tetszik, hogy zenét írhatok a játékhoz.
Nagyobb az összhang, harmonikusabbak a jelenetek. Betétdal nélkül még a némafilm sem teljes.
Ezt nagyon sokszor köszönöm meg az életnek, hogy írhatom, játszhatok, olykor hallgathatom is.
A zene nem csak színt ad életemnek, de fényt és kedvet is. A mindennapi zenei foglalatosság folyamatosan pezsdíti, élénkíti elmémet, szinte állandó tevékenység az élet pillanataihoz. Nálam minden a zenéhez kötődik.
Ahogy Kodály vallja: »Az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképpen élni.«
Milyen varázslat van benne, amit rezgésével átnyújt, kölcsönöz!?
Átok, vagy áldás? Fájdalmat, majd megnyugvást ad, feldúl, majd megkönnyebbülté válok általa.
Megérint, elcsábít, szétáramlik bennem. Olykor megsemmisülök szépségétől, majd könnyes szemmel hegyezem a füleimet.
»A zene lelkem lélegzetvétele, s egyszersmind imádságom és munkám.« (Liszt F.)
A zene szakralitása örök legalább úgy, mint a többi művészeti kifejezés mód.
A zene szabadsága az én igazi szabadlelkűségem, mint az álomban a szárnyalás, a történetek, mesék megélése. Mert a meséktől szebb az élet.
Készül a következő lemez. Nagyon sok lehetőség adódik az ember életében, az életemben. Figyelek a történésekre, az inspirációkat megélem.
Ez az előadás velünk alkot egy közös egészet, amit a közönséggel élünk meg. Tehát érkezik a lemez, amit úgy szerkesztek, hogy felkeltse a nagyérdemű figyelmét.
Szeretném átadni Önöknek októberben 28-án, a MOMkultban!
Aki nem jön el, hiányozni fog!"

MEGJELENT! Best of St.Martin új dalokkal
2017. október 2.
Aggteleki Koncert | 2017. július 22.
2017. március 2.
Ezennel júliusban megérinthet bennünket az a miliő, amit a természet alkotott, lágysága, vígsága, elmélyült "gondolati", és keménységgel, mint a hang és olykor a zord idő, ami innen kirekeszt.
Hát jer, ha mondom zeneiség, zenékkel ízesített szépség, mély lélegzet, mely alámerít, és elrepít tova! Repdesek az öröm mámorában, kedvemre szól és szólít a hang, melyet szétkürtölök, jer, hát jertek, most kér és én kérlek!
És a forró hangulat, a szinte hűvös pillanatra vált, de mind látszat ereklyéi, melyek elhozzák a ünnepi varázst!
Ezért hát mondom még egyszer, persze, hogy minden alkalom és még egy, és lesz belőle sok ezer és várom, hogy öleljen, ha kéred!?
Meghívott fellépők a Szolnoki Szimfonikus zenekar és kiváló szólisták!
AGGTELEKI KONCERT
2017. Július 22. 18.00
Aki nem jön el, hiányozni fog!
Jegyek kaphatók a www.jegy.hu/program/st-martin-koncert-68878 linkre kattintva, valamint az InterTicket országos hálózatában ( www.jegy.hu/jegyirodak ).
Elővételben a belépő ára 4.900,- Ft
Július 1-től 5.900,-Ft

ST.MARTIN aktualitások a facebook-on!
2016. szeptember 22.
Koncertek, hírek, könnyedségek, komolyságok... Kattintson ››
MEGJELENT! Modern Nosztalgia
2016. szeptember 6.
St. Martin és a Molnár Dixieland Band
2016. szeptember 5.
Jazzy Fesztivál 2016 - A fesztivál Szeptember 18-án St. Martin koncertjével zárul.
A szaxofonos itt mutatja majd be új lemezét, amelyet a Molnár Dixiland Band-del készít. A szerzeményekkel visszahozzák a jazz aranykorát, a harmincas évek Amerikáját, a SWING zenét. St. Martin virtuóz szaxofon játéka új a swing egy új arcát mutatja be.
Jegyárak: 4990 Ft | 5990 Ft, 6990 Ft, 7990 Ft
Jegyek kaphatók itt: http://goo.gl/lXjXvW , valamint a MOMkult jegypénztárában.

FOTÓK - 22. Aggteleki koncertünk
2015. július 28.
Kedves Érdeklődők!
Igazán nagy örömömet és köszönetemet szeretném ezennel kifejezni a Közönségnek, a szervezőknek, a kollégáknak és a technikai személyzetnek!
2015. július 25-én tartott, 22. Aggteleki koncertünk alkalmából készült fotók alapján láthatják a helyszín varázsát, a teltházas koncertet, kiváló színpadi hátteret, amit a barlang kölcsönöz! De nem érezhetik át azt a
magával ragadó, látvánnyal egybekötött hangulatot, amit mi átéltünk a Közönséggel együtt!

Persze akik ott voltak tudnak mesélni! Aki az idén valami miatt nem tudta velünk tölteni ezt a kellemes estét, azoknak időben szólok! Szeretnénk jövőre ismét megszervezni az Aggteleki Baradlában az előadást!
Köszönet kollégáimnak, a Szolnoki Szimfonikusoknak,
Radukov Dömötör (billentyű),
Esze Tamás (gitár),
Fodor Zsófi (basszusgitár),
Huszár Ákos (dob),
Tabatabai Nejad Flóra (Ének),
Szentmártoni Norman (Ének),
Köszönet a Klemm Koncert Kft-nek a technikáért.
Köszönöm az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának a lehetőséget!
Köszönet a fotókért Kovács P. Attilának, dr. Kárpáti Györgynek, Szemán Adriennek, Csernus Anikónak.
KÉPEK: https://goo.gl/YGU6DY

NAGYKONCERT
2014. október 13.
"Az elmúlt 20 év legszebb és legkedveltebb dalai"
St.Martin zenekara, a hét kiváló muzsikus elkalauzolja a közönséget egy olyan különös hangzásvilágba, amit Magyarországon csak együtt, ilyen formációban ők játszanak.

Huszonegy év alatt huszonegy új lemez kíséri végig a főként szaxofonon játszó St.Martin (előadóművész, zeneszerző) munkásságát.
A legutolsó album nemrég készült el, amelynek címe: St.Martin & Syrinx. A lemezen a korábbiaknál nagyobb szerepet kap a pánsíp. A koncerten nemcsak St.Martin új szerzeményei szerepelnek majd, hanem elhangzanak az elmúlt huszonegy év kiemelkedő dalai is.
St.Martin zenekara, a hét kiváló muzsikus elkalauzolja a közönséget egy olyan különös hangzásvilágba, amit Magyarországon csak együtt, ilyen formációban ők játszanak. A szerző saját dalait, klasszikus feldolgozásait és világzenét egyaránt tartalmazó szerkesztett műsorát hallhatják november 5-én az érdeklődők.
jegyárak: 2.990.- Ft-tól
jegyértékesítés: http://goo.gl/dK8z9J

MEGJELENT!
St.Martin & Syrinx
St.Martin & Syrinx
2013. november 16.
St.Martin & Syrinx | Jubileumi album
A cím sejtelmes.
Ki az, mi az a Syrinx? Duett hangzás, miért, kivel?
Syrinx – ősrégi pásztori hangszer, különböző hosszúságú és hangmagasságú, csövekből álló köteg. A hengerek viasszal és fonadékkal vannak egymáshoz erősítve, oly módon, hogy felső végük rézsútos vonalban egymás mellé kerül, így a dallam követelményeihez képest a száj mentén végigcsúsztatható.
A pánsíp, melynek eredete a távoli őskorba nyúlik vissza, a föld egész területén elterjedt s egyes népek műzenei gyakorlatában is szerepet játszik (román népi együttesek stb.), Mozart Varázsfuvolájában Papageno hangszere s mintegy a legősibb és legegyszerűbb emberi muzsikálást szimbolizálja.
Pánsíp, Pán Isten.
Pán (görögül Πάν) a görög mitológiában a pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istene. Kedvencei a kecske- és birkapásztorok, de a halászok és vadászok is az ő védelmét élvezik. Szoros kapcsolatot tart fenn a nimfákkal, táncol, énekel és játszik velük. Jellegzetes hangszere a pánsíp, mellyel gyakran ábrázolják együtt.
Közös történetük
Pán megszeretett egy Szürinx nevű nimfát, aki azonban elmenekült előle. A pásztoristen a folyónál utolérte a nimfát, de az istenek megszánták és nádszállá változtatták. Pán ebből a nádszálból szerkesztette meg a pánsípot, azaz a szürinxet.
... szárnyaljunk együtt tovább!
St.Martin

St.Martin & Syrinx 2013. december 28.
2013. október 26.
A legnagyobb megtiszteltetés egy előadónak, nekem, a közönség közvetlen közelében lenni.
Láttam már könnyesszeműt, vidámat és lelkendezőt, idősebbet, fiatalt. Véleményeket formálnak, a legfrissebb koncertélményüket beültetve saját, akár meghökkentő, olykor rózsaszín mesevilágukba. Részese lettem életének! Beillesztett az egyik epizódjába, ahol rangos helyet kapva, élete színes galériájában találhatom magam.
Mily szép, ahogy pár mondatban közli friss, olykor megsárgult emlékképeit, a múltból előcsalva! Sokszor meghatódva mesél, immáron beleszőve az elhangzott muzsika hozzá kapcsolódó történetét, aktualizálva a hasonlót, lehet gyermekkorából és persze lehet, akár élete meghatározó pillérpontjait.
Jó velük, önökkel, jó veletek megélni elveszett, vagy talált hangulatfoszlányokat, színezve a kifestőnek készült, előrajzolt mesegrafikát! Már több, mint húsz éve fogom ecsetként hangszerem és hol kontúrokként, néha teljes színpalettát felvonultatva festem bele magam a nagyérdemű életképeibe. Hangoskép szaxofonommal, ecsetformára markolt kotta fest dúdolni való szólamot, a negyed, nyolcad, tizenhatodokból és egy-egy cseppnyi csend, amit a pánsíp titokzatos hangja előtt hall a koncertlátogató, lemezhallgató.
Ünnepeljük együtt az idén, december 28-án szombaton, ezt az estet, amit ezennel a legújabb lemezem hanganyagával, főként pánsípos dalokkal és persze az elmaradhatatlan szaxofonok ismerős hangzásával szeretnék fűszerezni!
Meglepetés vendégek, előadók, szimfonikus zenekar és még sorolhatnám!
Aki nem jön el, hiányozni fog!
St. Martin
!!! Részletek, jegyárak, helyek, facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/events/216106578564416

Egy álarc titkos mosolya
2013. február 2.
"Ez a klip, pár napról tanúskodik. Pár napról Velencében. Életem egyik legszebb kiruccanása volt!
Aki nem érezhette ezt ilyen helyzetben, aki nem volt maszkabálban, nem is tudhatja, nem tudja elképzelni! Dehogynem!
A fantázia elbír mindent és annak az ellenkezőjét is!
Szóval azt kell elképzelni . . ., kikapcsolódni, felvételeket készíteni utaztam ki és megfordult velem a Világ!
Persze amit lát az érdeklődő a klipben, azt én fotóztam, filmeztem, de...!!!
Az ostor, amikor visszacsap!
Az álarc választása jól sikerült, egyedi. Az olaszok azt mondták, hogy . . .! Hogy tudtam így összehozni, a szinte hétköznapi
viseletet az álarccal?! Ebben nincs semmi fura vacakolás, ez kellet hogy legyek, egy állandó mosolygós valaki, aki . . .
Aki az álarc mögött átélte azt a sok szerepet, ordítva nevetve szinte minden percben . . .
Persze, hogy az ostor visszacsap, merthogy én szerettem volna fotókat készíteni és közben rólam készítettek, szinte már zavarba ejtő módon!
Kérem tisztelettel, tekintsék meg ezt a hangulatfolyamot a legújabb, a St.Martin Megint. . . Húsz lemezről az EGY ÁLARC TITKOS MOSOLYA című dalt, és ossza meg mindenki kedvére!
AZ ÁLARCOK SOHA NEM HAZUDNAK!"
Videó: http://youtu.be/F_CcSqU-w8Y
Jó szórakozást kívánok!
St.Martin
Tóth Árpád: Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

2013. január 21.
Érkezik a "megint. HÚSZ" album legújabb videóklipje...
Facebook premier: 2013. február 2.
Katt: (beharangozó) http://youtu.be/-Ux2MeJCx7o
Katt: (klip) http://youtu.be/F_CcSqU-w8Y

Tájékoztatni szeretnénk
2012. december 20.
MEGJELENT!
St.Martin
megint. HÚSZ
St.Martin
megint. HÚSZ
2012. november 2.
Megjelent legújabb albumom, melyen 10 dal szerepel. Örülök, hogy a délszláv zene temperamentumos világát a közönség elfogadta tőlem, ezért is folytattam előző lemezem hangulatát! Életem legjobb lemezének ez a párja!
Az új cd-én helyet kap a ringató, 7/8-os macedón muzsika,"Egy álarc titkos mosolya" címmel ,a fűszeres alexandriai éjszakát idéző "Sivatagi tánc", a pánsípon és furulyán megszólaltatott "Darvaza", mely a misztérium világát mutatja meg.
Kiemelném a "Mindörökké Ária" alkotást, melyet egy 18 fős szimfonikus zenekar kíséretében játszom vokállal. Ehhez a dalhoz igen szoros érzelmek kötnek. A stúdiófelvétel napján tudtam meg, hogy fiam Norman a drezdai Operában főszerepet fog énekelni.
Egy szülőnek nincs annál fontosabb, hogy gyermeke helyén legyen a világban, rátaláljon a boldogságra és sikerre. Ez a gyönyörű lírai dal kifejezi azt a megnyugvást, azt a nagy súlyt hordozó, de mégis könnyű lelkiállapotot, amit a drezdai Operaház nézőterén ülve éreztem, tudván azt, hogy fiam most végtelenül BOLDOG.
A címben szereplő 20-as szám nem csak az én eddig megjelent kiadványaim számát jelzi. Az idén lesz 20 éves, a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány, valamint a Duna TV, így ebből született egy csodálatosnak ígérkező együttműködés. Ezen az albumomon feldolgoztam Leonard Cohen "Hallelujah" című számát, melyből videóklip is készült. A klipet Csíkdánfalván, Gyergyószárhegyen a Lázár Kastélyban, majd Tatárdombon és Csíksomlyón forgattuk. Böjte Csaba "gyermekei" tevékeny részesei voltak a munkának, hangjukat és arcukat adták a videókliphez. Kint létünk során egy olyan világot tapasztalhattunk meg, mely talán soha nem fog megromlani! "Tiszta anyagból" készült ott ember és táj, gondolat és tett.
SZERETNÉM FELAJÁNLANI a "St.Martin megint. HÚSZ" című, legújabb lemezem, 2012. december 31-ig elfogyott példányszám, rám eső részének teljes bevételét, segítségként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak!
Online megrendelés: www.stmartin.hu/Rendeles
Fogadják szeretettel:

Sztár-Portré!
2012. november 1.
A "Hallelujah" dal rejtélyes hangja
2012. október 31.
Viski Lili anyukája és apukája adott engedélyt, hogy Kicsi Lilkával készíthetünk interjút, hát
megkérdeztük! Ebben Heisz Krisztián volt a segítségemre, köszi Krisz, gratula!
Nem volt könnyű megszervezni, de az iskolai szünet segítségünkre volt, nincsenek véletlenek!
Megragadom az alkalmat és megint megköszönöm Lilikének, hogy kötélnek állt és kiváló minőségben, csodálatos hangsúlyokkal elmondta ezt a pár mondatot, kis verset, amit a "Hallelujah" című dalhoz megírtam!
Remélem, hogy hamarosan megjön az amerikai engedély is és hallhatják, láthatják az énekes verziót, persze Lilikével és a srácokkal együtt!
Norman, jó a szakállad!!
Jó szórakozást a filmhez! http://youtu.be/csi3tOqkJsk
St.Martin
[A dal instrumentális változata Lilivel]
St.Martin - megint. HÚSZ // www.stmartin.hu/Rendeles/MEGJELENT-brStMartin-brmegint-HUSZ/258

Jótékonysági koncert Balatonfüreden
2012. október 28.
Októberben Balatonfüred várta a Nyitott Műterem alkotóit, a Szent István téren zenészek, festők, fotósok, szobrászok mutatták be az érdeklődőknek az alkotás folyamatát. A rendezvény egy jótékonysági koncerttel is kiegészült. Nagy Tímea meghívására St. Martin adott hangversenyt a zeneiskolában. A befolyt összeget a szervezők a szeptembertől önállóan működő, a tanulásban akadályozott gyermekek oktatását ellátó Fekete István Általános Iskola javára ajánlották fel. Az intézményben péntekenként komplex művészeti képzéseket tartanak, a kapott pénzből ezekhez vásárolnak eszközöket.
Összefoglaló megtekintése: http://youtu.be/cFYqWAIqXi8
(Forrás: furedtv.hu)

Jótékony művészek az iskoláért - Balatonfüred
2012. október 27.
Különleges jótékonysági rendezvénnyé alakult a Nyitott műterem alkotósorozat szombaton lezajlott programja.
Az aktuális összejövetel házigazdájaként az akciót szervező Nagy Tímea fényképész, fotóművész a Ferencsik János Zeneiskolával illetve Csincsi Ferenc igazgatóval összefogva jótékonysági hangversenyt szervezett St.Martin közreműködésével.
A fellépést ingyen vállaló, szaxofonon, pánsípon, furulyán játszó előadóművész a most megjelent "megint. HÚSZ" című lemezéről mutatott be több saját szerzeményt és máshonnan már ismert darabot az iskola nagytermét teljesen megtöltő hallgatóságnak. A koncerten befolyt adományokat a szervezők az idei tanévtől önállóan működő, értelmileg sérült gyerekeket tanító Fekete István Általános Iskolának ajánlották fel.
Ugyancsak az iskolának gyűjtöttek munkájukkal a Nyitott műterem programba bekapcsolódó szobrászok, festők, grafikusok, fotósok és mások, akik délután a régi felsőváros központjában illetve az új szolgáltatóház még üres helyiségeiben dolgoztak az érdeklődők előtt.
forrás: http://naplo-online.hu/veszprem_hirek/20121027_jotekonysag
(Fotó: Orosz Péter)

Így készült!
ST.MARTIN
megint. HÚSZ
ST.MARTIN
megint. HÚSZ
2012. október 26.
Sajnos pár nappal ezelőtt derült ki, hogy még mindig nincs meg Leonard Cohen úrtól az engedély a magyar szövegre!
Előbb, vagy utóbb persze megérkezik, de addig nem mutathatom meg a felvételt, főleg nem játszhatom le a különböző fórumokon, nem készíthetek hozzá klipet!
DE!
Azt megígérhetem, ha megérkezik Amerikából az engedély, az első a Közönségem lesz, akik megismerhetik! Addig is kérem, elégedjenek meg a Hallelujah instrumentális változatával.
Jelen werkfilmmel egy kis ízelítőt szeretnék adni abból a gigaharmonikus, vidám, bitang stúdiós hangulatból, ami a dal felvételekor Rakonczai Viktor barátomnál, a Studio 2 Lounge-ban volt tapintható.
A felvételen Rakonczai Viktor, Heisz Krisztián, Zádori Szilárd, Kicsi Fiam Szentmártoni Norman és én vagyok!
Megtekintés: http://youtu.be/l3JSV6iocr4
2012.10.27.:
MEGJELENT!!
St.Martin - megint. HÚSZ // megrendelhető: https://www.stmartin.hu/Rendeles/MEGJELENT-brStMartin-brmegint-HUSZ/258

Elkészült, 2012. október 27-én megjelenő új
2012. október 10.
www.youtu.be/wBaLekrkGU8
"A Hallelujah című alkotást ki kell emeljem! Nagyon nagy köszönettel tartozom Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek! Mindenki hallott már Róla, de érdemes megemlíteni az ő élethivatásából pár dolgot. Csabának édesapja elvesztése alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz. Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) a gyerekek taníttatásával is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.
2012. szeptember 7-én elutaztam hozzá. Csíksomlyón találkoztunk az egyik gyermekotthonban, ahol 95 fiatal élvezheti az általa alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány védelmező és segítő szándékát!
Segítséget kaptam, köszönöm! Én is szeretnék segíteni! Megírtam a dalt, a gyerekekkel együtt rögzítettünk egy csodálatos felvételt, ami természetesen ehhez a Hallelujah című számhoz kapcsolódik. Klip készült, nem is akármilyen! A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban, Csíksomlyón, Csíkdánfalván és a szárhegyi Tatárdombon forgattunk. Köszönet Böjte Csabának, hogy lehetőséget adott a felvételekre, köszönet a gyermekeknek a kiváló együttműködésért és köszönet a sok segítőnek, Hajninak, Zsókának és Istvánnak! Persze, hogy nem felejtem ki azokat sem, akik a felvételt készítették, Kiss Ákos, Balogh Péter és Farkas Zoltán. Jánosi Katának és a 20 éves Duna tv-nek is, azon belül Siklósi Beának nagyon köszönöm! . . . és hogy mindenki húszéves!? (Dévai Szent Ferenc alapítvány, Duna tv, St.Martin produkció)"
A LEMEZ MEGVÁSÁRLÁSÁVAL A DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY GYERMEKEIT SEGÍTIK!

Október 1. A ZENE világnapja!
2012. október 1.
"Mi is a zene? Ez a kérdés órákon át foglalkoztatott, mielőtt múlt éjjel nyugovóra tértem volna. Maga a zene létezése is csodálatos dolog, mondhatni maga a csoda. A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan közvetítő közeg, szellem és anyag közt lebeg testetlenül, mindkettőhöz kötődve, mégis különbözve azoktól. Szellem, de szellemként kötődik az idő mérhetőségéhez. Anyag, ám anyagként nélkülözi a teret." /Heinrich Heine/
Egészségére váljék!
2012. szeptember 24.
"St. Martin nem égeti két végén a gyertyát (10. oldal)"
https://www.stmartin.hu/download/Budaorsi_naplo_2012_osz_egeszseg_melleklet.pdf
stmartin.hu

Aranylemez különdíj
2012. szeptember 22.
Szombaton nagyon jó hangulatban, szinte meglepetés szerűen, Szórádi Erika színésznő adta át, a Tom - Tom Kiadó által odaítélt Aranylemez különdíjat! Köszönöm!
Jó érzés, ha elismerik az ember munkáját, bár itt nem erről van szó egészen. Köszönet a közönségnek a sok jó hangulatért!
Én csak fújom a magamét! Köszönöm, ha rátalálnak, ráismernek, gondolatban utaznak velem együtt a zene birodalmában, a hangulatok útvesztőin be a sűrűbe, hallgatni a Föld hangját.
Szóval Budaörsön, az Adler kávéházban, egy kellemes, koncerttel, beszélgetéssel színesített délutánon ez történt.
Fotók: www.stmartin.hu/Galeria/Aranylemez-kulondij-20120922

Budaörsi Napló kupa
2012. szeptember 21.
Aranyosak és kedvesek itt az emberek, sok jó meccset játszottunk, játszunk hétről - hétre!
Néha olyan csatákat vívunk, ami egy ATP versennyel felér, kortól és nemtől függetlenül!
Ezért én el is neveztem a Budaörsi Napló kupát - Budaörsi Teniszcentrum - Wudersch Opennek!
Köszönet Eller Erzsébetnek, aki szorgos munkával szervezi a küzdelmeket!
Bővebben: www.budaorsinaplo.hu/sport/20120923/budaorsi-naplo-oszi-teniszkupa

"REJTETT SZEMEK"
2012. szeptember 1.
A Gróf I. Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteménye, tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját
REJTETT SZEMEK
IN MEMORIAM ALMÁSI ANIKÓ című kiállítására.

A kiállítás megtekinthető: 8380 Hévíz, Rákóczi u. 9.
2012. szeptember 21 – október 15-ig, hétfőtől-szombatig, 10-18 óráig.

Kolonics György Fáklyás Emlékevezés
2012. július 13.
sportbarátunk emléke előtt.
Az est folyamán körünkben lesz és a vízi színpadon föl is lép a megemlékező est folyamán Géczi Erika, Bolyki Balázs, St.Martin és Wichmann Tamás. részletes program ››
Helyszín: Csepeli Kajak-Kenu Egyesület Vízitelepe, 1213 Budapest, Hollandi út 16.

Aggtelek 20, Jubileumi Koncert!
2012. július 10.
ST.MARTIN CSEPPKŐBARLANGBAN KONCERTEZIK
http://borsonline.hu/20120709_st_martin_cseppkobarlangban_koncertezik

St.Martin a BALATONI NYÁR-ban
2012. július 3.
Tegnap a BALATONI NYÁR stúdiójában -Révfülöpön- járt St.Martin, aki most nem zenélt, hanem gyümölcs csodát készített, pontosan Málnás Tiramisut, melyet épp a műsorvezetők eszegetnek. :)
A facebookon érkezett sok kérésnek lehetetlen volt ellenállni.
Íme a "Málnás Tiramisu" receptje:
(A siker biztos, ezért javaslom a dupla adag készítését.)
HOZZÁVALÓK:
25 dkg babapiskóta
25 dkg mascarpone
2 db narancs
25 dkg cukor
3 csomag vaníliás cukor
8 cl rum
2,5 dl tejszín
4 dl tej
1 csomag vanília puding
1 csomag habfixáló
50 dkg málna (más gyümölcs is lehet, ki mit szeret)
ELKÉSZÍTÉS:
A narancsok levét kicsavarjuk, hozzáadunk 1 cs vaníliás cukrot, 4 cl
rumot és állni hagyjuk.
Elkészítjük a krémet.
A mascarponét 15 dkg cukorral, 1 cs vaníliás cukorral, 4cl rummal összekeverjük.
A pudingot a tejjel, 5 dkg cukorral, 1 cs vaníliás cukorral krémesre
főzzük. Majd hagyjuk kihűlni.
A tejszínt 5 dkg cukorral, a habfixálóval kemény habbá verjük.
A kihűlt pudingot és a tejszínhabot óvatosan a mascarponéhoz adjuk.
A piskótákat egy üvegtál aljára fektetjük, meglocsoljuk a
narancslével, rákanalazunk egy réteg krémet, majd jöhet a málna a
tetejére.
A rétegeket addig rakjuk egymásra amíg van alapanyagunk.
Fotó: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=306873719409199&set=a.306873672742537.68277.267870649976173&type=1&theater
Videó: (14:23 perctől)
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/07/02/11/Balatoni_nyar_2012_julius_2_.aspx
Jó étvágyat!

Aphelandra Díjátadó
2012. május 9.
Dr. Kerkuska László gyermeksebész főorvos és az immáron 15 éve városunkban élő Szentmárton Imre, azaz St.Martin szaxofonművész és zeneszerző vehette át idén az Aphelandra Alapítvány díját. Mint minden évben 2001 óta idén is két közéleti személyiség vehette át az Aphelandra Alapítvány díját.
Az alapítvány célja, hogy támogassa a kultúra, a művészetek, a társadalmi élet különböző területein kiemelkedő munkát végző, életvitelükkel etikus és humánus magatartást tanúsító személyeket. Ebben az évben dr. Kerkuska László gyermeksebész főorvos és az immáron 15 éve városunkban élő Szentmárton Imre, azaz St.Martin szaxofonművész és zeneszerző személyében találták meg mindezt a jó tulajdonságot, melynek következtében ünnepélyes keretek közt ők ketten vehették át ezt a megtisztelő díjat, 2012. május 9-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében.
A köszöntő beszédeket megelőzve egy korábbi díjazott, Varga Zoltán kürtművész, majd egy 18 éves vak zongoraművész, Jánoki Márió kápráztatta el csodálatos játékával a közönséget. Heim Márton a kuratórium elnöke köszöntő beszéde és a díjátadás után természetesen maguk a díjazottak is megszólaltak. Míg a főorvos a múltat felidézve szomorú történeteket elevenített fel, addig St.Martin vidám soraival nevettette meg a díjátadás résztvevőit.
St.Martin hallva fiatal művészkollégája zongorajátékát, szeretettel meghívta őt az ez évi, július 28-i, az Aggteleki Cseppkőbarlangban tartandó koncertjére.
Képek: www.stmartin.hu/Galeria/Aphelandra-Dijatado-20120509

ST.MARTIN a Csillagvizsgálóban
2012. május 4.
ST.MARTIN a Helikon Rádió "Csillagvizsgáló" műsorában, május 5-én (szombaton) 17:00 órakor.
hallgassa online: www.helikonradio.hu/index.php?option=com_ckforms&view=ckforms&id=4&Itemid=62
vagy:
Keszthely: 99.4 MHz
Nagykanizsa: 95.6 MHz
hallgassa online: www.helikonradio.hu/index.php?option=com_ckforms&view=ckforms&id=4&Itemid=62
vagy:
Keszthely: 99.4 MHz
Nagykanizsa: 95.6 MHz
Aggtelek 20, Jubileumi Koncert!
2012. március 24.
Kányádi Sándor: Előhang
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
1982
Kányádi soraival köszöntöm, és invitálom a Kedves Érdeklődőt az aggteleki koncertemre!
Igen. A táj mindenek előtt. Ahogy közelítek a helyszínhez átformálódok belül. Kellemes ringatózás, elmélyülés, a helyi levegő minden színes illatát óvatosan belopja testembe! Úgy kell nekem!
20 éve - több alkalommal, mint ezen évek száma - látogatok fellépőként a Föld legtitokzatosabb helyszínére, az Aggteleki cseppkőbarlangba. Akinek nincs fóbiája, aki nem fél a bezártságtól, Ők mind visszajárnak a helyszínre, csodálni a Csodát, a Sajó és a Hernád folyók által kisajátított, körülölelt és védett nemzeti parkot és annak szeme fényét, az Aggteleki Baradla-barlangot. Világörökségi helyszín, Természetvédelmi terület!
2012-ben július 28-án, este 6-kor kerül sor a jubileumi koncertre. Szimfonikus zenekar kiegészítve fúvósokkal, meghívott előadó, fényjáték a cseppköveken! 15 kiváló magyar festő alkotásának kiállítása, és testi-lelki kényeztetés a Casada jóvoltából!
Önnek is ott a helye közöttünk. Jöjjön el családjával és töltsön egy hosszú hétvégét Aggteleken és környékén!
Várom a találkozást!
St.Martin
Helyszín: Aggteleki Cseppkőbarlang
Dátum: 2012. július 28. (szombat) este 6 óra
(fotó: dr. Boda Gábor, Ábrahám Béla)

Névai András - St.Martin
2012. március 22.
2012. március 22-én megjelent, Névai András Fény - Kép könyve 97 fantasztikus fotóval és St.Martin erre az alkalomra írt dalával. A budapesti Semmelweis Szalon biztosította a helyszínt a nívós rendezvényhez.
A fotókiállítással egybekötött könyvbemutatón, Dr. Tulassay Tivadar rektor házigazda szerepben köszöntötte az érdeklődőket.
Elmer István József Attila díjas író vezette a műsort és beszélgetőpartnere volt a művészeknek.
Saját verseit előadta Freund Éva szobrász, költő.
St.Martin három dallal színesítette a hangulatot.
ÍZELÍTŐ: www.youtube.com/watch?v=4lkpXdKMhjQ

Tavaszköszöntő
2012. március 18.
// VIDEÓ megtekintése: www.youtube.com/watch?v=YkfXAKk2vmw
Nem vagyok a reklámemberük, de szívesen osztom meg az érdeklődőkkel.
Aki teheti látogasson el míg nyílik a hóvirág, nyílik a Természet, csodálatos!
A klip összevágásakor bennehagytam pár hangot, a természet hangját. Csoda ahogy a madár ritmusra fütyül. Nem én mahináltam meg!
Kellemes Tavaszt Kívánok!

Egri Líceum kápolna...
2012. március 16.
A frissen felújított, csodálatos Líceum tetőteraszán fogadta Eger városa, a szervezők, az érdeklődőket, szombaton St.Martin koncertjén.
Tavaszi fesztivál keretében jött létre a meghívás. ifj. Gál Tibor kiváló borait kóstolhatták a vendégek, amit maga a nagyszerű borász ajánlott fel erre az alkalomra! Köszönjük!
Mivel az érdeklődők létszáma duplája lett a vártnál, így a Líceum kápolnájában hangzott el az előadás.
(fotó: Lénart Márton, Némethné Ritter Katalin)
KÉPEK: www.stmartin.hu/Galeria/Egri-Liceum-kapolna-20120316

Egri koncert
2012. március 2.
EGER - Tavaszi fesztivál sajtótájékoztató
2012. február 29.
az Intim Torna Illegal zenekarral.
Folynak az előkészületek...
Fotók: www.stmartin.hu/Galeria/EGER-Tavaszi-fesztival-sajtotajekoztato

"A magam módján..."
2012. február 3.
Tisztelt Lemezvásárló Közönség!
Ezennel szeretném tájékoztatni Önöket, hogy 2011. augusztus 10-én Devecseren átadásra került az az összeg, amelyet az új lemezem (FÖLD SZÉLÉN, KÖZÉPEN)

eladásából a tragédia miatt az arra rászorultaknak átadhattunk!
// Videó megtekintése: www.youtube.com/watch?v=VZf40uFRkH0
Segítségemre volt a Soproni Rotary Club, akik egy nagyobb összeget tudtak erre a célra eljuttatni.
Köszönet mindenkinek, aki segített!
Üdvözlettel:
St.Martin
Előzmény: 2010. október
"A Vörösiszap által okozott tragédia engem is mélyen megérintett. Szeretnék segíteni a szinte mindenüket elveszített embereknek, az újrakezdésben, folytatásban! Több ízben vettem részt jótékonysági koncerteken, ahol már volt lehetőségem ez irányban tenni.
A kiadóval (Tom-Tom Records) egyeztetve megállapodtunk, hogy a FÖLD SZÉLÉN, KÖZÉPEN című legújabb lemezem, 2010. december 31-ig elfogyott példányszám bevételének rám eső részét, segítségükre felajánlom."

Szép Havat!
2012. február 2.
2009-ben készítettem felvételeket az igazán csodás havas tájról ami meglehetősen csak pár vágóképből áll, de egyik kedvenc kutyusom szerepel ezeken a snitteken.
// Videó megtekintése: www.youtube.com/watch?v=3W5Z-rkUIaI
Mivel Mimóza már az örök vadászmezőkön kutymorog, ezért úgy gondoltam, hogy emlékét így is megőrizzük!
Szép Havat!
St.Martin
Mivel Mimóza már az örök vadászmezőkön kutymorog, ezért úgy gondoltam, hogy emlékét így is megőrizzük!
Szép Havat!
St.Martin
Harsányi Zsuzsanna kiállítás
2012. január 31.
A Rátkai Klub tisztelettel meghívja Önt Harsányi Zsuzsanna pasztellképeiből rendezett kiállításra. Február 21-én este 6 órakor.
Kiállítás megtekinthető: 2012. február 1. és 28. között. Budapest, Városligeti fasor 38. Rátkai Márton Klub
( www.ratkaimartonklub.hu/kapcsolat.html )
Megnyitó: 2012. február 21. este 6 óra.
További információkat tudhat meg, kérem, kattintson a fotóra!

Gyerekprogram A Magyar Kultúra Napján,
2012. január 17.
3 az 1-ben: koncert, matiné, filmpremier
2012. január 5.
Kattintson a linkre az előzetes letöltéséhez:
https://www.stmartin.hu/media/spot/Matrica_koncert_120107.mp3
St. Martin százhalombattai újévköszöntő koncertjével kezdeném ajánlatom, folytatva a városmajori Garden Matinéval és a végére egy Oscar-gyanús filmbemutató.
St. Martin - Nem Mártika, Matrica! a százhalombattai „Matrica" Múzeumban. A 2012-ben 25 ÉVES jubileumát ünneplő százhalombattai „Matrica" Múzeum újévköszöntő koncertje.
A „Matrica" Múzeumban 2012. január 7-én (szombaton) 19 órakor St. Martin újévköszöntő ünnepi koncertjére várják a zenekedvelőket. Mára már hagyománnyá vált, hogy az arany-, platina- és gyémántlemezes, eMeRTon-díjas művész a több tízezer éves múltat bemutató Múzeum falai között évente koncertezik. A különleges, de akár megdöbbentő címmel a művész az évezredeket bemutató Múzeumra is rávilágít, ahol nem „matricákat" mutatnak be. A néha megtévesztő név nem más, mint a település római kori neve (ejtsd: mátrika).
St. Martin az elmúlt évek során a közönséget különleges zenei világába kalauzolta. Koncertjeinek hangulata a Múzeum falai között mindig elvarázsolja a hallgatóságát. Így lesz ez most is a 25 éves születésnapját ünneplő Múzeumban, ahol egész évben különleges kiállítások, programok várják az ide látogatót.
St. Martin előadóművész, zeneszerző, a magyar instrumentális zene jeles képviselője, közel 25 éve ismert, elismert művész Magyarországon és külföldön. Lemezei kimagasló példányszámot érnek el mind a mai napig. Dalai és feldolgozásai összetéveszthetetlenek, egyénisége, érzelmi világa egyedi minden muzsikájában.
St. Martin a koncertről: „Megtiszteltetés számomra, hogy elsőként köszönthetem koncertemmel a 25 éves születésnapját ünneplő Múzeumot 2012-ben. Ezért nem bízom a véletlenre, hogy mely dalok szólaljanak meg ezennel. A messzemenőkig jóérzést keltő helyszín nemcsak a jól megépített és jól berendezett épületnek köszönhető, hanem a vezetők és dolgozók szeretetteljes fogadtatásának, készséges kalauzolásának a kiállítások között a múlt homályos porondján. Ezért megragadom az alkalmat, és a múltból egész a jelenig tartó utazást kínálok a közönségnek január 7-én, este 7 órakor. Szaxofonnal és pánsíppal, olykor az autentikus népi dallamok között és persze saját, régi és új, eddig nem hallott zenéimből, beillesztve a helyszín varázsába".
Jöjjön el Ön is kedves Olvasónk és érezze jól magát!
Mindazok, akik január 7-én Százhalombattára a "Matrica" Múzeumba eljönnek a koncertre, nem bánják meg, hisz a zene és a történelmi múlt tökéletesen kiegészíti egymást. Ezzel a különleges koncerttel kívánnak mindenkinek sikeres újesztendőt a múzeum munkatársai!
Jegyek: 3200. - Ft-os áron vásárolhatók a helyszínen és elővételben Százhalombattán,
valamint az InterTicket országos jegyirodai hálózatán és a www.jegy.hu címen online bankkártyás fizetéssel.
Bővebb információ: www.matricamuzeum.hu
Már nemcsak a mókusok szeretik...
Óriási érdeklődés kíséretében nyílt meg decemberben a budai oldal új kis színháza a Városmajor parkban. A Garden Étterem Színházat „már nemcsak a mókusok szeretik" - meghitt hangulata, színvonalas programkínálata, kitűnő konyhája és különleges extrái máris az egyik legkedveltebb játszóhellyé avatták.
A Szabad Tér Színház új műfajt teremtett a Garden Étterem Színház megnyitásával. A nézők intim környezetben, közvetlen közelről, asztaloknál ülve élvezhetik a jobbnál-jobb produkciókat, az előadásokat követően pedig különleges gasztro-élmények várják őket a Garden café & lounge séfjeinek ajánlataival.
A legnagyobb sikert eddig a vasárnap délelőttönkénti Garden matiné programjai aratták, melyeken alkalmanként több mint félszáz gyerek élvezte a bábelőadásokat, a kézműves foglalkozásokat és játékokat. Hogy ezeken az eseményeken valóban együtt lehessen a család, a szervezők kedvezményes ebédlehetőséget biztosítanak a színházjeggyel rendelkező nézőknek. A Sunday brunch svédasztalos menü kínálatát közkívánatra hétről hétre házias ételekből állítják össze.
Január 8-án a Trambulin Színház érkezik a Garden Színházba, a Nénje bolond meséi című bábelőadással. 15-én újra porondon a Szamárfül Projekt: A gomba alatt című interaktív öko-mesével várják a „zöld-kedvű" gyerekeket. Január 22-én Lukácsházi Győző Bonbon matinéjának városmajori különkiadása jelentkezik, amely játékos formában bővíti ismereteiket a zenéről és a hangszerekről. 29-én Lázár Ervin színekről szóló meséjét, a Zsiga föstő fest című szemledíjas előadást láthatják a gyerekek a Tintaló Társulástól, utána kézműves foglalkozáson vehetnek részt.
Az előzetesen január 8-ra meghirdetett Nem akarok többé boszorkány lenni című előadást betegség miatt február 19-én tekinthetik meg az érdeklődők, amelyre a január 8-i jegyek is érvényesek, illetve a január 8-ra meghirdetett új, Nénje bolond meséi című előadásra is becserélhetők a helyszínen. Jegyek országosan kaphatók az ismert jegyirodákban.
Jegyvásárlás kezelési költség nélkül online: szabadter.jegy.hu vagy személyesen a Szabad Tér Jegyirodában (Nagymező u. 68.)
További információ: www.szabadter.hu/gardenszinhaz
Világszerte nagy siker a Suszter - Elkészült a film magyar szinkronja.
Az angliai bemutató után az USA-ban és Lengyerországban is hangos sikerrel fut a Suszter, szabó, baka, kém (Tinker, Taylor, Soldier, Spy) című Oscar-gyanús alkotás. Időközben elkészült a film magyar szinkronja is. A John le Carré Árulás című világhírű regénye alapján készült thriller szereplőinek magyar hangját neves színművészek kölcsönzik. A Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt, Toby Jones és Mark Strong főszereplésével készült alkotás január 26-án kerül a mozikba szinkronizált és feliratos változatban egyaránt.
Elsőként az Egyesült Királyságban mutatták be tavaly szeptemberben a Suszter, szabó, baka, kém (Tinker, Taylor, Soldier, Spy) című szuperprodukciót, mely a toplista élén nyitott és hetekig vezette azt, a magyar piachoz némiképp hasonló Lengyelországban pedig a bemutató után négy héttel a Suszter még mindig a toplista hatodik helyén áll. Az USÁ-t is meghódította John le Carré világhírű, Árulás című bestsellerének filmadaptációja. A december 9-i premier után a Király beszédéhez hasonló forgalmazási stratégiát alkalmaztak, azaz az első héten négy kópiával indították, amit aztán a kimagaslóan jó nézettségi eredmények miatt hétről-hétre emelnek. A negyedik héten már ötvenhét kópián játszották a Susztert, tizennéggyel többen, mint annak idején a Király beszédét.
Időközben elkészült a Suszter magyar szinkronja is. A részben Budapesten forgatott filmben feltűnik Kálloy Molnár Péter, Mucsi Zoltán és Csuja Imre is. A többi szereplő magyar hangját többek között olyan neves színművészek kölcsönzik majd, mint Molnár Piroska, Hegedűs D. Géza,Tordy Géza, Szilágyi Tibor, Csankó Zoltán, László Zsolt és Gyabronka József.
A Suszter, szabó, baka, kém-et a Working Title gondozásában a svéd Tomas Alfredson rendezte, akinek előző filmje, a kultikussá vált Engedj be! volt. A forgatókönyvet Bridget OConnor és Peter Straughan (Kecskebűvölők, Mrs. Ratcliffe forradalma, 66) csapata készítette. A Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt, Toby Jones és Mark Strong főszereplésével készült film a hidegháború idején játszódik.
Az Oscar-gyanús alkotás az AGA Média és a Ristretto Distribution közös forgalmazásában 2012. január 26-ától 20 kópiával fut majd a hazai mozikban, szinkronizált és feliratos változatban egyaránt.
Forrás: http://euroastra.hu

Ígéretek:
St.Martin riportja
St.Martin riportja
2011. december 2.
itt hallható: www.sztarportre.hu/index.php?halgasde=ld-id-312
"Életem legjobb lemeze!"
2011. december 1.
Mondja St.Martin előadóművész, zeneszerző. A magyar instrumentális zene jeles képviselője. 20 éve ismert, elismert művész Magyarországon, és külföldön. Lemezei kimagasló példányszámot érnek el mind a mai napig. Dalai és feldolgozásai összetéveszthetetlenek, egyénisége, érzelmi világa egyedi minden muzsikájában.
A 18. lemeze után itt a következő, melynek címe: FÖLD SZÉLÉN, KÖZÉPEN.
10 vadonatúj dal, szaxofon és pánsíp egyaránt megtalálható a lemezen, úgy, ahogy Fia is ismét énekel az albumon! Más, mint az eddigi zene, más zenei világba, azaz világzenébe kalauzol minket az előadó, St.Martin. A Balkán zenei stílus, ami pezsgő, temperamentumos, feszes lüktetés, már néhol eufóriában tartja, lebegteti a hallgatót. A lemezen ezekből számtalan megtalálható.
A "Föld Krónikása" című, pánsíppal eljátszott mű ezennel a Vörösiszap által okozott tragikus eseményt foglalja magába és fogalmazza meg sajátos zenei kifejezésmódban. Reményteli fohász, röviden így lehet jellemezni a dal hangulatát! Ebben a műben is és a pezsgő ritmusú délszláv muzsikát idéző, "Mindenki, Minden" című szerzeményben, egy elragadóan virtuóz hegedűjáték és csodálatosan csengő énekhang kíséri St.Martint. Ő Szirtes Edina Mókus, aki Magyarországon és Európában is jól ismert, kedvelt előadó.
Norman, St.Martin fia, Rómeó és Júlia című musical legcsodálatosabb dalát énekli, (a pap imája)! A lemez egyik dala elgondolkodtat, ringat és átölel, a másik emlékeket csal elő, táncba hív. " Életem legjobb lemeze, ha nem hiszi, járjon utána!"
"A Vörösiszap által okozott tragédia engem is mélyen megérintett. Szeretnék segíteni a szinte mindenüket elveszített embereknek, jelen esetben gyermekeknek az újrakezdésben, folytatásban! Több ízben vettem részt jótékonysági koncerteken, ahol már volt lehetőségem ez irányban tenni. A kiadóval (Tom-Tom Records) egyeztetve megállapodtunk, hogy a FÖLD SZÉLÉN, KÖZÉPEN című legújabb lemezem, 2010. december 31-ig elfogyott példányszám bevételének rám eső részét, segítségükre felajánlom."

Meghívó
2011. november 14.
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest
tisztelettel meghívja Önt és barátait
KORBELY ISTVÁN festőművész
kiállításának megnyitójára
2011. november 23-án, szerdán, 18 órára
tisztelettel meghívja Önt és barátait
KORBELY ISTVÁN festőművész
kiállításának megnyitójára
2011. november 23-án, szerdán, 18 órára
HELYSZÍN:
Kempinski Galéria
Budapest V., Erzsébet tér 7-8., I. emelet
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA:
Angyal Mária, művészeti író
KÖZREMŰKÖDIK:
St. Martin, előadóművész, zeneszerző
A tárlat megtekinthető 2012. január 23-ig.
Korbely István 1960-ban született Szarvason, itt él és alkot ma is.
Mesterei Gerzson Pál és Aknay János voltak.
Egyéni stílusú modern képei sajátosan egységes életművet képeznek, állandóan fejlődő kísérletező szándékával egyetemben. Expresszíven alkot, felismerve az öntörvényű fejlődés útját. A belső érzékek birodalmába vezet minket. Ebben a világban feloldódnak a formák, a színek, megálmodott kontrasztok kelnek életre. Absztrakt képei derűs elevensége meghatározó.
Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Stuttgarti Művészeti Társaságnak és a Békéstáj Művészeti Társaságnak. Bővebben: www.korbelyistvan.hu

Vizsolyi János szobrászművész
2011. október 1.
Megnyitó:
2011. október 11., kedd 17 óra
A kiállítást megnyitja:
Rózsa T. Endre művészeti író
Köszöntőt mond:
Pálinkás Róbert alpolgármester, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója
Közreműködik:
St.Martin előadóművész, zeneszerző
A kiállítás megtekinthető:
2011. október 11 - december 14.
Minden nap 10-17 óráig.
Minden érdeklődőt és látogatót sok szeretettel várunk.
....................................................................................
VIZSOLYI JÁNOS szobrászművész
1959. február 1-jén született Ózdon.
1983-1987 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakos hallgatója, mestere Kő Pál volt. Jelenleg Budapesten él és alkot.
Tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsé- gének, a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének, a Magyar Szobrász Társaságnak, a Magyar Éremművészek Egyesületének.
Tel.: +36 20 569 7924 E-mail: vizsolyijanos@t-online.hu http://vizsolyi.pwrdesign.hu
“A kő érzéki kezelése, a felületek és tömbszerű tömegek ütköztetése, a sima és durva felületek kontrasztént használata, az organikus és geometrikus formák összeolvasztása, a gönbölyded, amorf idomok kapcso- lása a tört hasábtest motívumokkal jelentették szobrászi teremtőkészségének alapjait.”
Fitz Péter
“Vadságok, indulatok, visszafojtotságok, drámai megérzések rejteznek és kelnek életre ezekben az alapvetően szenzuá- lis meghatározottságú, ám a józan, rideg tételek plasztikai képleteit is hordozó szobrokban. A törést, a megroppanást konkrét és áttételes, szimbolikus síkokon és terekben megjelenítő vagy inkább összpontosító, a rendet szétzi-
láló erők romboló hatását feltételező, az ép testeket és felületeket megbontó roncsoltságokat fájdalmasan láttató szobrok drámai aurát vonnak maguk köré: formarendjükben a krisztusi keresztre hivatkozó rejtett utalások, esetenként felszínre törő forma-idézetek fedezhetők fel.”
Wehner Tibor
“Vizsolyi erőssége a minimális formákból való építkezés, az apró elmozdulások, az egész, a tökéletesség megbil- lenésének megragadása. Elemi szobrászati elemekből (alkatrészekből) rak össze plasztikai drámát: a hasáb eltörése, megbillenése, átfúródása, a belső kifordulása számára szobrászati esemény lesz.
Következetes pályafutás Vizsolyié, melynek mozgatója a formák és formakapcsolatok iránti szenvedély, amely anyagtól, technikától független, mégis mélységesen össze- fonódik mindezekkel.”

Fantasztikus, csodálatos, egy életre szóló élmény
2011. augusztus 1.
Ezen szavak hangzottak el szombaton este a távozó közönség szinte valamennyi tagjától, amikor a közel kétórás St. Martin koncert után elhagyták az Aggteleki Cseppkőbarlang koncerttermét.
Fotók megtekintése: www.stmartin.hu/Galeria
Immár hagyomány, hogy a hódmezővásárhelyi származású St. Martin az Aggteleki Cseppkőbarlangban ad koncertet. Az igazán extrém körülmények próbára teszik az előadóművészt és az őt kísérő szimfonikus zenekar tagjait, valamint azok hangszereit.
A szombat esti koncert fantasztikusra sikeredett. Annak ellenére, hogy a szervezők nem tudtak mindenkinek ülőhelyet biztosítani, így a több mint ezer zenerajongó közül legalább százan állva hallgatták végig a több hangszert is megszólaltató előadóművészt és zenekarát. St. Martin beleadott apait-anyait, s a közönség ezt a zeneszámok között is szűnni nem akaró tapssal hálálta meg.
Maga a környezet is lenyűgöző, hiszen a több ezer éves barlang fantasztikus vizuális élményt nyújt, ehhez párosul a valóban extrém akusztika, amely azért alaposan feladja a leckét a hangmérnököknek is.
Azonban ezen az estén St. Martinnak minden összejött! Jó volt a hang, fantasztikus volt a közönség, a Szimfonikus zenekar remekelt és Szentmártoni Imre, azaz St. Martin brillírozott. A siker abban is mérhető, hogy a közel 120 perces koncert és a háromszáz méteres barlangi út után a felszínre jövő közönség nem engedte el az előadóművészt, aki több mint 2 óra hosszáig dedikált és beszélgetett a hatalmas számú rajongótábor tagjaival.
forrás: www.promenad.hu

"In Memoriam Almási Anikó" emlékkönyv
2011. április 19.
További információ: www.almasianiko.hu/Konyv
Köszöntöm Látogatóinkat
2011. április 11.
Ízét még...
Múlt este kezdődött, elbújt a Hold,
Látni sem akarta, félre, elhajolt,
Hát persze hogy búsult,
Könnye aláhullt,
Látni vélte azt, mi alant kitárult.
Szégyenlős lett talán, nem szól erről fáma,
A felhőket nézte s fordult hátoldalára,
Szunnyadt, mitől ébredt rossz álom keresztje!?
De nem, jött a Nap, a völgyi szél jelezte!
… Vidám volt, pazar szekszárdi a bor,
Aranycseppek hívták, belső fény, pozor,
Felejtő mámort ne hozz ezennel,
Éltető nektár kínálom kezemmel!

Óriási siker az egri Minorita templomban
2011. március 27.
"Templomba járó lennék, kérem
Akkor, ha a Dobó téren,
Minoriták templomában,
St.Martin fúj a szószéken."
Köszönjük ezt az élményt, gratulálunk a pótszékes teltházhoz.
Béni, Rózsika és csapatuk

További képek: www.stmartin.hu/Galeria
A Keserédes szamba c. videoklip forgatásán
2010. december 27.
A többi fotót, a galéria menüben találod!
Koncert a Matrica Múzeumban
2010. december 15.
A százhalombattai "Matrica" Múzeumban 2010. december 19-én (vasárnap) este 7 órakor St. Martin karácsonyi ünnepi koncertjére várják a zenekedvelőket.
Mára már hagyománnyá vált, hogy az arany-, platina- és gyémántlemezes, eMeRTon-díjas művész a több tízezer éves múltat bemutató Múzeum falai között koncertet ad karácsony előtt. A koncerten a művész legújjabb lemeze kerül bemutatásra, amely “Más, mint az eddigi zene, más zenei világba, azaz világzenébe kalauzol minket ezen az estén az előadó, St. Martin”.
Bővebben: www.pestmegye.hu/programajanlo/st-martin-koncert

St.Martin vendége Gyenesei Leila
2010. december 14.
a dec. 14-i Vendégjátékos című műsorban, a Digi Sport csatornán.
Műsorvezető: Csisztu Zsuzsa
Megtekintés: www.digisport.hu/live_matches/musorok_felvetelrol/291

Megjelenés után a harmadik héten,
2010. december 9.
Advent a Kékesen
2010. november 28.
Regionális Príma Díj 2010.
2010. november 27.
Átadták a 2010. évi Regionális Príma Díjakat a Vállalkozók Országos Szövetségének Közép-magyarországi Regionális Szervezetének rendezésében.
Az Európa Hotels Congress Centerben tartott bál megnyitó beszédében Radács Ferenc, a VOSZ-KMRSZ elnöke kiemelte, mennyire fontos, hogy a vállalkozók elismerjék a munkájukat kiemelkedően végző művészeket. A rendezvényen a hazai vállalkozók széles köre képviseltette magát.
Az előadóművészek közül St. Martin pánsípelőadásával, Horváth Gyula virtuóz hegedűjátékával, Sasvári Sándor pedig musical részletekkel kápráztatta el a hallgatóságot.

Lemezbemutató Ünnepi hangverseny
2010. november 17.
Tájékoztatom a Kedves Érdeklődőket, hogy a hangversenyre minden jegy elkelt.
Pótszékek még korlátozott számban rendelkezésre állnak 3.000 Ft-os egységáron.
Érdeklődés: stmartin@stmartin.hu
Mindenkit várok szeretettel.
Cím: Uránia Nemzeti Filmszínház, 1088 Budapest, Rákóczi út 21.

Víz és iszap: Varga Feri, St.Martin interjú
2010. november 12.
Az interjút készítette Molnár Szabolcs: www.sztarportre.hu/index.php?halgasde=ld-id-257
A Föld krónikása c. videoklip forgatásán
2010. november 12.
Kiss Ákos osztja az észt, kedvesen, meggyőzően..., sikerrel!
A klip várható bemutatása csütörtök, nov. 18-a.
A klip várható bemutatása csütörtök, nov. 18-a.
A többi fotót, a galéria menüben találod!
Cikkek, beharangozók
2010. november 7.
www.storyonline.hu/hirek/st_martin/28652
www.stop.hu/articles/article.php?id=771442
www.juventus.hu/2010/11/st-martin-a-fold-szelen
www.stiluseseletmod.hu/news/index.php?itemid=1455
www.hirszerzo.hu/shake/20101129_st_martin_vorosiszap
www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=84638
http://premier.mtv.hu/Hirek/2010/11/23/15/Radio_es_Televizio_Muzeum.aspx
www.noiteazo.hu/hirek/stmartin__fold_szelen_kozepen_-_cd_ajanlo/12/2398
www.blikk.hu/blikk_rovidhir/st-martin-az-iszapkatasztrofa-aldozataiert-zenel-2033949
www.kisalfold.hu/hirek/miert_a_fo_teren_lesz_az_adventi_vasar_sopronban/2191543
www.alternativenergia.hu/iszapomles-st-martin-dala-a-vorosiszap-katasztrofarol/26437
www.kulturport.hu/tart/cikk/fa/0/81455/1/terfilmzene/Jon_St_Martin_Fold_szelen_kozepen
www.hirado.hu/Hirek/2010/11/29/09/_Megerinti_az_emberek_lelket__Dal_szuletett_a.aspx
www.hirado.hu/Hirek/2010/11/10/19/Az_iszapar_aldozatainak_segit_a_magyar_zenesz.aspx
http://premier.mtv.hu/Hirek/2010/11/27/16/Fold_szelen_kozepen__a_vilagzenebe_kalauzol.aspx
Megjelent! Lelkek érintése dvd (2009)
2009. november 2.
Megjelent! ST. MARTIN Lelkek érintése című dvd-je!
Élő Koncertfelvétel a Csend Napján, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Váci Szimfonikusok közreműködésével
St. Martin életében különleges 2009 ősze, hiszen élete első DVD-je jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában. A kiadványon a művészt a Váci Szimfonikus zenekar kíséri a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, ahol egyszerre találkozik történelem és művészet a sírkert meghitt és bensőséges hangulatával.
Egy évvel ezelőtt Mediterrán éjszakák című lemezével számtalan utazásának emlékét örökítette meg zenében. Most egy évre rá elmélyült és bensőséges zenei anyag látott napvilágot. A Lelkek Érintése című DVD-n ugyanis nem csupán egy szépen rögzített koncert felvételt láthatunk, hanem verseket is hallhatunk St. Martintól. Történelmi alakok síremlékei és csendességet, nyugalmat árasztó sétányok követik egymást képekben, miközben a művész verseket szaval. Saját versei mellett Kosztolányi Dezső három költeménye hangzik el. A szavalatok közt megtaláljuk a DVD címével azonos költeményét is, amely mint egy mottó a DVD belső borítóján is elolvasható.
St.Martin Lelkek érintése című DVD-éjén egyéni szemszögből mutatja meg a Nemzeti Sírkert eldugott és a nagy közönség számára ismeretlen helyeit, emléket állítva ezzel az ott nyugvó nagynevű őseinknek. Egyedi hangulat, különleges helyszín St Martin első Lelkek Érintése című DVD-jén.