Legújabb Versek
Kosztolányi Dezső - Prológ
Legyen sötét!... Aludjon el a pompa
a tarkuló tavaszi páholyokba!
Te tarka kép, te kikeleti álom,
borulj el a derengő félhomályon,
mint hogyha jő a hamvas alkonyat
s elszürkíti a fényes parkokat.

A szellemóra ez. A néma csendben
a fátylas istennő körünkbe rebben.
Fehér köpenybe húros, hosszú lanttal
leszáll az éjbe lépegetve, halkkal,
és hangot üt a rezgő lelkeken -
Félig csak álom - félig sejtelem.

Halljátok-e? Minthogyha este tűznél
magadba rogyva, álmodozva ülnél,
és hallanád a szellők fuvoláit,
míg a panasz dalos ütemre válik,
s ajkadra rebben egy szelíd mosoly,
és dalt hallasz, pedig csak álmodol.

Csak álmodol. S álmodban újra látod
a tűnt szerelmet, a tűnt ifjúságot,
hallod Schubert zenéjét, ezt a lírát,
amin a válás fájó kínja sír át,
s arcodba sajgó, édes bú fuvall,
sóhajba tördelt, fáradt hattyúdal.

Halljátok-e? A nyugtalan húrokban
valami kél, a hangszer összedobban,
holt óriások örök szenvedélye
harsogva, sírva költözik beléje.
Örök derű, csapongó szenvedély,
királyi nyugalom: Mozart beszél.

S halljátok ott? Hogy tornyosul kavargva
a lázadó hangok pogány viharja,
a trombiták kövér, aranyló torkán
egekbe zengő beethoveni orkán,
az arcokon tűz, isteni harag
és az egész egy álom álma csak.

Itt köd, ború, fenséges zenelárma.
Norvég mezőn jégtömbök roppanása.
És a sötétlő, tompa csenden által
egy véres szív dobog szomorú vággyal.
Halljátok-e, mint súg az éjszaka?
Ez a ködön kesergő Grieg dala.

De csend. Ne hangozzék még rezzenés se.
Legyen ez a királyok érkezése,
akik előtt térdeplő áhítatban
hódol a nép, a porba rogyva, halkan.
Jön a Zene. Ébrednek a húrok...
Szegény herold, én is elnémulok.

Kosztolányi Dezső 1908
Ízét még...
Múlt este kezdődött, elbújt a Hold,
Látni sem akarta, félre, elhajolt,
Hát persze hogy búsult,
Könnye aláhullt,
Látni vélte azt, mi alant kitárult.

Szégyenlős lett talán, nem szól erről fáma,
A felhőket nézte s fordult hátoldalára,
Szunnyadt, mitől ébredt rossz álom keresztje!?
De nem, jött a Nap, a völgyi szél jelezte!

… Vidám volt, pazar szekszárdi a bor,
Aranycseppek hívták, belső fény, pozor,
Felejtő mámort ne hozz ezennel,
Éltető nektár kínálom kezemmel!
Tavaszi Szösz
Gyöngy Virága...

Cenki cinke s gerle pár,
Költ a fán kikelet már,
Hívón csal, a liget lelke
S barka vár.

Vissza fú tavaszi szél,
Pacsirta dal újra kél,
Döng a dongó száll a légyre...,
Ejnye már!

Gyöngy virága medvehagyma,
Újra tavasz újra hangya,
Szép a tél, de méne délre...,
Ébred már...

Végre köszönt tavasziget,
Sziszeg a hó alatt a hideg,
Nem vesz meg Isten hidege,
Hóvirág.

Beköszönt, nem jő a mínusz,
Nem a dér, s a pörgebajusz,
Szűr lekerül s lehelete
Karikál,

Nem látszik, s a barkarügy
Kifakadt virág, nem nagy ügy!
Ó dehogynem, el vele,
Ne mondd már!

Szóval itt a kikelet,
Keresve fürkészem az eget,
Itt a tavasz kereke....,
S jön a nyár!
Köszöntő
Figyeltem sugarát Napnyi korongnak
Reszkető térddel az ajtómon kopogtat!
Térj be hozzám s kérlek üzenetem vidd el,
Szellők szárnyán röpülj, ne csiga hátán tűnj el!

Köszöntő a címe, mosolyok, sok virág,
Nyisd ki ablakát, s díszítsd fel a szobát!
Cicának nyakára is tegyél egy masnit,
Hagy várja ő is így e napon a gazdit!

Tölts fel körülötte fényességgel mindent,
Aranydombon nyíljanak a virágok kint s bent!
Szaladjon a mosoly száján s ne pihenjen,
Akkor sem, ha a más nem így látja!- Rendben?

Ha fáradsz s fényed elhalványul később,
Add át Csillagoknak s a Holdnak, és őt
Fektessétek ágyba, vigyázzák álmát
Angyalok, és suttogják: - Szép jó éjszakát!
Lelkilét
Csak szűnne már, de vércse vág harapva,
Küzd az én nincs méltó hódolat!
Lelkem tépi még a nyíló rózsát,
Tövis szúrta szálló gondolat!

Fülbe mászó már a múlt dalának
Hangjai! Tavasztól Őszre vár.
Lepkeszárnyon vágtat lóhalálba,
Mert nem leli..büszke.félhomály!
A nő
Kósza a Fény tündököl a mában,
Válladon brokát ég és drágakő,
Lábad nyomán körmöd rózsaszínjét láttam,
Nem hamis rím-parádé s nem a nő!
Csillag sziget
Egy éjben égő Hullócsillag
Kőbe vésett, mutat most a fény,
S kérdi tőlem: -Hol van már a Nyár?
A fák levelén.

Féltve őrzi színét még az Ősz,
Hajnalt járja bottal még a csősz.
Holdtükörben szárnya vadmadár,
A Nyár szigetén.

Lomb a szélben hajlott rá az ág,
Nem talál s egy ház a parkon át
Rám köszön, nem jár a Földgolyón,
Nem jár a lován!

Feltámad és fúj, csak fúj a szél
Tétován, de miért nem beszél?
Kővirágból, jégből itt a Tó,
A Tél szigetén.
Mikor jó?
Féktelen fény kénytelen a térben,
Mában tűnő mozdulat egy képben.
Nem te vagy ki írja, de szépen
Formálod e betűket! Kérem
Vonakodva, szállj le
Szabadon, az ablak nyitva!
Felhő sincs!
Tó felöl ágak.
Hallom a zárak
Kattantak a takarodónak a végén!
Széle szakad a Szélben!
Verve vár e vén való szó,
Szónak írva, a váló
Valótlanba ró...S most mondd!
Már jó?!
Ha vár...
Felhő várna,
Szájról-szájra szállna
S a hólepte csúcsra állna
Takaróban párna,
Fehér a sárga,
Toll a tálba,
Sólyom a sasra várva!
Sorsparancs
Összenyalábolt a szél... repített.
- Ha szárnyam lenne megvívnék Veled!
- mondtam
A semmit sejtve suhantam
keresztül a városon.
A természet s a lovas szobor
rejtekén pihent,
S ők látták mindketten amit én,
A Sorsparancs trónjáról nézte
Hogy tesz mindenki a helyén.
Nem egyedül jöttem?
Bár senki meg nem kérdte,
Sejtelmem lebilincselve.
Az időtenger hulláma fürösztött
S az útnövelő bosszantó kanyarulatok...
Míg alszik a hajnal egy más világ
veszi kezdetét, s a virág
szétpattant burka hasad tovább.
A város mint jósálom sejlett
föl a múltban.
Ma a ma, másnap a másnap,
mert ami lesz s mi letellett,
nem visz el s nem is vesztegelhet.
Az ember értékét ki tudja,
Ha rettentő utakat keresztezett?
Vallomás nem, csak úgy mint eddig,
nyitva maradt kapukat tart
uralma alatt a szél.
Tenyerem görbe vonalait
pecsétként nyomom rá,
próbálom nyitva tartani.
Őstől vesztett bizalom, mert
a levetett palást ott hever a trónon.
Versek I.
Mutasd az utat
Ha megőrült már
végtelen lelkem,
védtelen nyugodtnak tűnő zuga
sokszor ad menedéket.
Széllel szemben lóháton
a félelem ellenem vágtat...
Ki erős rajta üthet!
Ki gyenge rajta veszthet!
Fogj kézen, ki mindig velem vagy!
S ha a jó utat járom
néha engedd,
de ha tévedésem egy várrom,
építhessem vigyázó
szemeid tükrében.
Idegen
A természet befogadta,
mint vendég szállt alá,
lágy hangja Mozart melódia,
Bársonya virág.
Másfelevilág
Felemásvilág
Másvilágfele
Felevilágmása
Világmásikfele
Világfelemása.
Utazás
Zarándok út,... örökké járom.
Bárhová vezet sorssal
kikövezett, álom.
Megfelelni?... hm, Nem kell!
Vagy mégis? De kinek?
Minek kell etikett?
A világra szól e ticket!

Keresek egy szót, mely talán igaz,
keresem a jót, ha valós, nem pimasz,
keresem a valót, s kimondom:
sokszor utaznék csak álmokon.
Kivánság
Zuhanástól nem fél, ki
angyalszárnyat érint,
hideg borús reggel,
napszőtte táj,
fodros felhőpárnán,
álmok útját járom,
Ha a szárny kitakar...
és mond kit akar a nyáj?
Csak képzelet?
Hagyd! ... nézzem más szemmel
a világot,
Nyisd ki a szád s
hangoddal majd én kiáltok,
Emberek angyalbőrben?!
...VÁRJATOK...
Csak képzetemben
érintettem szárnyatok.
Időbánat
Enyhűlést hoz az ég az idő vállán futva,
Mestere minden ami mozog.
Sietne...Körülnéz, új utat találna.
Nem mohó, gyomra sem korog.
Hol tücsökzene, hol pedig szélhárfa
kiséri útját szivárvány.
Tompa nesz, halk zörej, s a
világba kiált a néma csend,
ajtaján tilos a bemenet.
Ingázva jár- kel a labirintusban,
Megriad a titkot elásva néz fel,
A változásra csak egyedül figyel.

Enyhülést hoz az ég,ballag az idő vállán,
Reggel sem sietett, most meg
estefelé jár tán.
Fogd meg a kezét,
a hirtelen pár óráig tart,
Enyhülést hozhat, de kavarhat vihart.
Remény
Olyan sok arc és még több mosoly,
egyszer derűs, egyszer komoly,
jobb,ha távol nem marad,
s jő új derű és jő új nap...
Örök titok!
Örök titok marad az élet nagy része,
járj lent, s a fellegekből nézz le!
Kimondani nem tudod annyi
mindent látsz,
szavak kergetőznek s csapongnak...
Csak játssz!
Próbáld ki Magad, fogj aranyhalat,
nézzél tükörbe, s menj körbe-körbe,
szeresd a férfit és szeresd a nőt,
fa oldalán mohát simogass!
Rajzolj Égre, Földre irogass!
S ha kérded Magadtól:
- Ez mind értelem?...
- Mért valaha kellett ezt értenem?
Versek II.
"ÉLET-LEN"
Alatta Föld, fölötte Ég,
mögötte szétszórt semmiség.
Hangya a mezőn, vagy a sorban,
majd elvész a szörnyű bolyban,
s talán nem is tudod,
hogy többé hol van?
Fölötte Föld, alatta Ég,
előtte szétszórt semmiség.
Örökanyag
Kertészlepke szállt alá.
És könnyű a szív és belátja,
Hangja símogatón szól,
könny ül a szemén
és nem látja...
A lepke szárnya por alakban.
Szélzene
Szép, ha az óceán fölött
sirályok szállnak.
Szép, ha a holnapot
megkapom a mának.
Szép, ha tengerkék az éjjel.
Szép a szemed, ha kinyitod reggel.

Szépet láttam tegnap,
Gondolatban szálltam,
Szépet mondtam ma is
mikor megtaláltam.
Szépet hallok néha,
ez a muzsika hangja,
Szépet dúdol a szél,
csak hallgatni hagyja.
Az univerzum hangja
Néma a Hal, ő talán mindent tud!
Vagy olyan bölcs…?
Némán tűnik tova.
Zenét költ neki a Tenger
s lágyan elringatja.
Tudtam, mindig tudtam,
ez egy más világ, vágytam odaát.
A Tenger ősi énekét hallgatnám,
s látnám, ahogy a Halak
repülnek.
Micsoda ünnep!
Versek III.
Miért múlik el?
Te vezettél ebbe a Kertbe,
S e régi nyár nincs eltemetve.
Ez a nap sohasem múlik el !

Vakító fény öleli át a Kertet.
Bolyongok én, merre az út vezet.
Erre csak Veled indultam el.

Felidéz és néz a pillanat,
Mikor még utószor láttalak.
Szempillám mozdulatlan,
Ez megmaradt.

De bízom még, hogy semmit nem veszítek.
És tudom jól, hogy semmit sem felejtek.
Ez a perc sohasem múlik el !

Nem gyötörlek én, inkább dédelgetlek.
Tisztellek úgy, mint e régi percet.
Ne félj, ez sohasem múlik el !

Felidéz és néz a pillanat,
Mikor még utószor láttalak.
Szempillám mozdulatlan,
Ez megmaradt.

De más a világ, amikor téged látlak.
Csak szóljon a szád és én mindig várlak.
Ez az éj sohasem múlik el.

Feltűnő kép, de széthullt, s összeraktam,
Hogy az álmok fényét visszakapjam.
Ez az éj sohasem múlik el.

Gyors a folyó és magas az ég.
Tág a világ, nem tudom követni még,
Hogy ez az éj miért múlik el?
Kései altató
Tomboló vihar
ami átzúg fejemben,
Sokkolni próbál minden ami néz.
Pehelyhangok, hóropogás
töri meg a néma csendet,
Szép álmokat újra mondom,
bár a táj ébredni kész.
Hajnali ébredés
Ha legközelebb jössz
hozzál májust s
virágokat onnan,
a Fagy szívét olvaszd fel
mosolyoddal! – mondtam.
Ha erre jársz álmodban
kérlek ébressz fel,
Mutasd meg virágid,
a Holdat s hol a Nap kel fel!
Az út nem lesz könnyebb
Hallom egy hangon áthat a szél
Látom a felhot, mely utazni kél
Érzem a záport arcomba vág
S fürödni készül minden kép.

Lábam megmozdul, de lépni fél,
Kéne a kéz, mely hazakísér
Holnap egy gyermek nyújtja felém
Szemével kérdez, nem érti még.

Az út nem lesz könnyebb,
Hiába hull a könnyed.
Senkit sem felednek el.
Az álmok megjelennek,
Újra egymás mellett,
Tétován állunk,
Történik minden, s hív a jövő.

Üres a város, egy lámpa sem ég.
Megyek a járdán s ő velem van még.
Fehér ruhában árnyékba lép.
Úgy érzem ebből ennyi elég !

Az út nem lesz könnyebb,
Hiába hull a könnyed.
Senkit sem felednek el.
Az álmok megjelennek,
Újra egymás mellett,
Tétován állunk,
Történik minden, s hív a jövő.
Szeretet költözött a Földre
Pihe-puha Hópihe száll
súlya alatt görnyed a fagy
Szárnya vidáman csap, virágot ér,
Fiatal még, e nyárról maradt.
Sok suhanó Kristálycsillag
Magából szobrot farag.
Boldog, mert itt van újra
Örömünnep, Beköszön?
Egy év, egy nap, egy perc, egy hó-nap.
Vártam rád hűvös szellő, vártam !
De miért ? Hogy itt lehessek !
ltt lehessek kedden, szerdán,
Albert szülinapján; de van még több ünnep !
Várj csak : A szeretet !
A szeretet nem ünnep, csak egyszer egy évben ?
Egy nap, két nap? mondják három.
Ó, csak három ?
Egész évben mit ünnepelsz,
Névnapot meg egyebeket ?
Minden hétfőn örülhetek,
Szerdánként szárnyra kelek,
Pénteken is ezt teszem,

Szombat-vasárnap, ha felébredek,
Én akkor is örülhetek.
A kedd-csütörtök hova lett ?
E két nap el nem veszett
Én akkor is szeretek !
Eltelik a három nap
A három hónap is elhagy.
Tovább megyek, mert éreznek és
vágyakoznak emberek.
Én néha fázom és hideg vagyok,
De szeretni nagyon tudok.
Egyszer aztán a sok kicsi
Pihe-puha Hópihe
Beborított mindent,
s gondolt arra,
El nem olvad, ünnepel !
A szeretet költözött a Földre.
Felsőbb vágy
Zendül a zene
hangolnak az angyalok
Milliók rejtenek
hangba szőtt dallamot,
Szemünk könnyes lesz s
a felsőbb vágyat érzi,
hogy kincs ez a hang,
s a könny Isteni, Égi.
Máshogy látsz
Megtanulsz üresben
verseket kántálni,
Derűs a hang, mely
bátorít s felel.
Ha jónak ítél s lever
a költői vigasz.
Vidám vagy remekül játszol,
De a félelem álarc mögé vonszol.
Hamis a dal, a nő táncol még !
Nem látszik.
Sötét a színpad rég !
Természetes
lndulnék,
bár szám száraz sóhajt lövell.
Görbül a vasorr
száll a füst
s az üveg lassan dől el.
Jelenben ítélsz,
hogy tehetnéd másképp,
visszanézel
s a múlt egy
teljesen más kép.
Valós álmok
Forró olajként folyik szét
testemen a vágy,
Az óramutatóra ólomsúly
nehezedik.
Hajnalt jelez a kakas.
Kezdetét veszi egy álom
s megelevenedik.
Csak játssz!
Felgördül a függöny,
elveszni látszik a múlt.
El ne késs !
A felvonás két része fakult
jelmezben színre lép?
A közönség, egy történet,
s egy kép?
Összeesküvés
Levetkezett a szép kezed,
Lehullt a kesztyű róla,
Hideg kezemhez úgy osont
Titkos találkozóra.
És összebújtak a kezek
és sugdosódni kezdtek,
Hízelkedett az én kezem,
Könyörgött kezednek,
Jöjjön el hozzá máskor is,
Ne hagyja el, keresse,
Ha te nem jössz is, Te magad,
Szökjék el és szeresse.
Hosszú idő telt el,
Néha összejöttek,
Kéz kezet érint,
ha jól látom jönnek !
Szétrebbenve ölbe lapul
Suttogva ordít, s vadul
Tördeli ő szülött párját,
Míg újra útnak indul.
ldőtlenül henyélne, e tenyérbe
Mászna, szerelem hevébe!
Fázom, s egy lehelet,
Párabársonyt húz az ablak felett.
Kezed most ne szóljon, s enyém se szólj !
Lassan menni kell tudják jól.
Lopva súgott viszlát,
És kértek egymástól egy újabb találkát.

Nadányi Zoltán - St.Martin
Sikolt egy néma virág
Néha az erdőt jártam, csak úgy
magam,
úttalan utakon bolyongtam
céltalan.
Egy kicsi virág nyílott az út szélén,
ritka
Lehajoltam hozzá s kérdeztem,
mi a titka ?
Harmat csillant orcáján
szempillája szirma,
Egyet pislantott s könnye
legördült a porba.
Azt hittem szomorú, de mást
suttogott nékem :
- Közel van most hozzám,
de nem tépjen le kérem !
Elvittem magammal gyökerestől
épen
Kertemben neveltem, öntöztem serényen.
Azóta megnőtt s várja a Tavaszt,
hogy újra nyíljon.
A kikelet, a malaszt új erőt ad néki,
a kedve is vidám, szellő simogatja,
csillagként néz rám.
Párhuzam
S a sziklához simultam
hátha pihenhetek,
az Orkán csak borzolta a Vizet.
Az idő kimérten folyott,
a kavicsok észre sem vettek.
A Hullámok viaskodtak,
tetszett.
Sokáig maradtam, ki tudja ?
Vihar jött Földre, Égre - ahh
E pajkos égiháború után
levegőbe röppent a falka.
Talán csak én tudtam mit jelent !
Követni tudtam a
múltat s a jelent!
Időbánat
Kihasznál az idő
vasfogával harapott,
lánccal fonom körbe torkát,
még éhes, vagy jóllakott ?
Már csak az érzés mar,
de kiált a győzött :
Eddig csak én nyertem,
te vagy a legyőzött !
Alszik a Föld
Vastag fehér bársonyból
terítsd rá lepled,
így az öreg Föld tán
szunnyadhat még egyet.
Suttogva mondd, fel ne ébreszd
ezzel,
újra nyílik Tavasszal,
Neki ez a reggel.
Világváró
Néha dermesztő a csend,
az üres játszótér?
Másra vágyom, másként látom,
mást szeretnék, azt hiszem.
Az élet soha nem téved,
mindig időben érkezik.
Szeretném megtalálni
Lilla szólít egy hang
Egy emlék, mely örökké hajt,
Sötét az erdő még,
Hallgat egy kismadár,
Csak egyszer szeret a szív igazán !
Maradunk örökre tán,
Egy kert, egy fiú s egy lány,
Megsimogat a szél,
Elég a gyertyaszál,
Csak egyszer szeret a szív igazán !
Könnyel áztatott táj,
Az öröm most másfelé jár.
Mit ér a kimondott szó ?
Szenvedély és magány.
Csak egyszer szeret a szív igazán !
Kell a mese
Vonszolja magát az ólomkatona,
a sereg csak reggel indul tovább.
Addig a képzelt Tündérpagoda
a múltba s jövőbe
meseparipán viszi át.

Lapulj a sötét éj sűrűjébe,
dunyhád legyen sok hópihe,
vesse meg ágyad a szél s
lesz benne Tündérmese.
Fázom
Szél s a hó,
dunyha melegébe bújok
szempilláim alatt.
Izzó kályhát lelek magamban,
ha a vihar kívül marad.
Bátorító lélek
Hozzádbújok, mint
fodrozódó víz hullámai
a parthoz,
simogatlak,
ahogy ő teszi a náddal,
a szél meg bíztatja,
ahogy engem fog karon a lélek,
ha azt akarja,
hogy Hozzád érjek.
Reggel
Álmosan néz a reggel,
Visszaköszön még az éj,
Párnád sóhajt és a léggel,
Álmod száll az életéért,
Hangod megsímogat csendben,
Mint áprilisi mezőt a szél.
Felemel egy furcsa érzés,
Szeretném érezni még,
Szívem hallom kopog mélyen,
Dúdolom e halk zenét,
És a dallam cifra ízét
Szemed enyhe fénye szórja szét.
Kérlek szólj most hozzám,
Kérlek mutasd meg a fényt,
Ez egyszerűbb valóság,
Mint Tavasz és a Tél,
Mert jövőnk olyan sivár,
Hisz látni kell a szivárvány színét!
Képzeld el, mint a filmen,
A színpad most is él,
Játsszunk el hát mindent,
Ezért születtél,
Az egész élet színház,
S a közönséget nem ismered még!
Végtelen vágyak
Vágy, mely oly szózatos.
Vágy, amelyik titokzatos.
Vágy,olyan mint a méz.
Vágy, ha keletre mész.
Vágy, az álmok titka.
Vágy,mely szomjazza és issza.

Vágy,tele reménnyel.
Vágy, ha beszél az énnel.
Vágy, éjjel-nappal.
Vágy, kéménybe korommal.
Vágy, ha a fülembe súgja.
Vágy, ha némán néz újra.

Vágy, ha mindig kívánom.
Vágy, ha fekszik a díványon.
Vágy, az étel íze.
Vágy, kilenc helyett tízre.
Vágy, szomorú mosollyal.
Vágy, grimasszal és dallal.

Vágy, az ékszer után.
Vágy, a csillogás hamis tán.
Vágy, lelkek felé újra.
Vágy, ha ránéz a múltra.
Vágy, utazni messze.
Vágy, északra és délre.
Vágy, szerintem többször.

Vágy, szerintem többször.
Vágy, szerintem többször.
Vágy, ha táncba hívja.
Vágy, az erdőben bolyongva.
Vágy, nincs se vége, se hossza.
Vágy, csak ne csalódva.
Kételkedés
Talán álmodom, vagy csak létem
küszöbére érek éppen ?
Meg nem fordulok, illedelmesen
nem kopogok az ajtón? De mégis.
Beenged, vagy sem ?
Válasz nélkül nyitok ajtót, vagy
csak halk a gyere be ?
Vár rám, vagy elfordul,
vagy közömbösen pislant ?
Ha ez utóbbi, tennem kell,
hogy észrevegyen !?
Míg ezen tűnődöm,
azért teszek, hogy az álom
való legyen.
Utazás I-II versek
A természet lágy öle
Ugrándoznék s táncolnék véled az avarban,
Birokra kelnék s engedném, hogy győzz!
Majd partot érnénk, s lelked hangja
Suttogná a pianót,
S lám édes neszed ellenére,
Előjönne vízipók!
Az igaz
Álomba ringat, majd elpihensz,
Képzelt képek között megy az út,
Mosoly fakad orcádon, s majd felfigyelsz,
Ez lehet egy mese,: A jó a rossz és a truth.
Boldog szülinapot!
Most van itt az idő,
Hogy köszöntsön téged
Fű, Fa, Virág, s a
Tündöklő fények
Járjanak táncot véled!
Örömet lelj minden percben,
Amit ma kapsz, s ne feledd!
Szüli napot egyszer éven-TE
Ünnepelj és Veled!
"BOLYGÓK"
Varázsolj rá szarvat,
Bika és Bak hadd táncoljon!
Napban kelt, változtasd át,
S most megint a Holdon.
S ha éj nappala megleste már,
És szíved csendben rúgtat,
A Hold fénye lábujjhegyen jár,
Mert ablakid becsuktad.
Halkan suttog- Ó árnyak!
S mindenhol kopogtat,
Szomorú csendben sétál,
Mert újra csak kicsuktad.
Érzés
Ne térj észhez ,vigyen messze
Sóhajtűzön szunnyadó láng!
Veretre kész, s haj nem lesz-e
Selyem párnádon.szemed ráng!?
Pillád legyez.pont ilyen vagy.
Szép e kép!
Ez vagy te
Mire te azt hiszed passzióm töltöm,
Álom árnyékát ne zúzza gondolat,
Álom a Világ is ezen a Földön,
Ha mosoly a mától nem látja gondodat.
Firka
Tollamba öntöm s tintámmal
Rögtön, majdhogy nem örökre
Írom mindazt mi vígasztal
S bomlaszt, hol sírva, hol röhögve.
Ha felkavar
Sivatagi tenger
Cseppek fedele,
Kiiszom a poharat
Élettel van tele.
Tántorít, bódít,
Szárnyalok. Ki vele!
Ki a bűnös?
Ha hívlak, te gyere!
Forró a nyár és
Lángol a bőröd,
Tűz van benned
Mutatod s őrzöd!
Zakatol a táncba
A ritmus a vágyba,
A hangod a tested
A csípőd a melled.
Görcsös üzenet, ha
Kell meg nem lehet!
Keresztbe rándul
Csók és lehelet.
Nyál a nyakadon,
Bőröd, ha marom,
Testem a testben,
Hangod a szélben,
Add meg magad!
Hang - száll
Már rég megírtam, meg nem mondom,
Változatlan ingem, gombom.
Felőlem, ha így marad,
Kedvtől derűs lesz a nap,
S a pirkadat feleli,
Hangod kezdjen újra zengni!
Csitt most! Hadd hallgassam énekét,
Mint zúgó zengő döngicse a filmzenét.
Ketten írjuk, az élet vendégül látott.
Szemöldökszép,
Most tépj ki egyet, gondolj mást
Felhőfoszlány a palást.
Lelkiesedés
Csillagok nyújtottak kezet.
Nem félek, nem félek!
Csillagnak nem mondhatsz nemet!
Nem félek, nem félek!

Hangvarázs, érintés, csend.
Még félek, még félek!
Csörrenés, érzelem, fény.
Még félek, még félek!

Kétkedés, képzelet,
Csalódás. Rémület!
Újra s majd létezés,
Együtt később csend.

Csepplábak lépése vár.
Nem félek, nem félek!
Ölel, és veríték fáj? NEM!
Nem félek, nem félek!
Még ébren
Lázas veríték színpadra cseppen,
Fájok, szédülök, s bárhogy nyeldesem
Nem múlik a láz!
Csillagút pihenő ágyamba terel,
Vállamon nincs e súly, mely álomba lehel.
Mereng – e ?
Gondoltam rá!
S néha veszett a fej és veszett a vágy.
Gondoltam rá!
Ne kérdezd miért a szív, ha szidoda szád
A múltban kutat,
S szavakkal enyhíti
Bűnünket ,párban
Szorongó szellem mutat!

Gondoltam rá!
Szemem egy rejtjel s szemed után kutat!
Gondoltam rá!
Ha felleg az égen úttalan utat mutat.
És ágyadnál vesztegel,
És bámul a mezítelen vallomás.
Ruhával fricskázza s ütlegel,
A hajnali tűz a kései pirkadás.

Gondoltam rá!
Gondoltam százszor, mint éhes koldus ember.
Gondoltam rá!
Gondoltam máskor, néztem rá kandi szemmel.
Ki csókot lopni nem mer.
Kicserél az álom
Kérlek, újra kezd el!
Szembe gyermek tüzét látom.
Mesélnek az álmok
Fehér köntös égi lepel alatt,
Fehér függöny és egy ablak maradt
Nyitva, résnyi szél befútta hóval,
Az ágyadat meleg takaróval.

Ne ébresszen üzenetem könnyen,
Aludj mélyen s álmodban csöndben,
Súgom azt, hogy Holle anyó tette
Ébredjél vidáman reggelen-Te.
Méz és máz
Aljas rágalom?
Vagy csak éllel küzd az érzés?
Móka, vicc, keserű kacagás?
Vagy játszom a szóval?
A nyelv tükörbe néz,
S ferde mosollyal űz tréfát.
-S mond csak, a méz és a máz mit ér?
Szivarfüst, közben fúj a szél.
Mind a ketten
Gondba fontam s tűrtem mintha,
Általam lett gondja,
Mint a legkedvesebb nappal mellett,
Éjszak kaphat csak mellet.

Kezet fogtam az idővel,
Vele mentem és egy nővel.
Sokszor kifutottunk, s délre
A tejfehér ködbe nézte
Elillanó álomarcát vél-Te
No és én,
Mind a ketten téridőben.
Zaklatás
Kár ilyet mondani,
Ne nézz, hisz vártalak!
Virágos ruhádban
Virágos szavakkal, csak lássalak!
Vagy kár ilyet mondani!?

Mondani kár ilyet,
Ne nézz, hisz vártalak!
Nehéz a számnak
Virágos fák alatt
Mondani, kár ilyet.
"NAPRA VÁRVA"
A Napnak nyoma veszett!
Hővető bundája a parton.
A tű vele vén csonka ágon,
Felakasztva hengeredett.

Higgyem azt, hogy elfáradtál?
Vagy máshol is körülnézel?
Sok mindent gondolok, nézd el!
Falevél az ágátóltál.
Szárnyalni szabad
Már csak a szél faggat.
Utcasarkon guggol,
S utánam szalad.

Megkerül mindent, fésüli a fákat,
Citerázik ma éjjel,
És támasztja a házat.

Szólót játszik, penget pókhálót,
Nincs zenekar se ének,
Helyette prózát szólt.

Emelt, a tájon fennhangon
Hirdette uralmát.
Néha pihent a gangon.

Kettőt ásított. -Fárasztó a játék.
S Földtől Égig futott,
Hová után szállnék.

Meghallotta nem hagyott,
Belém karolt azután,
S felkapott.
Hagytam magam, mit tehetnék,
Mit is tennék,
Miért ne mennék?
Hiszen szállni szabad,
Szállni, gondolatban,
De csak magad!
Színház
Némbereknek cellatársa,
A reklám, s Kivi hű mamája.
Hangja s teste bunda Télre.kályha!
Állva-hangok, fül bekopog
S párosával arca mén el!
A maci neve - name bear!
Vígasz
Ne lehelje a bánat rád,
Tiszta szívből édes csókját!
Menekülj messze, bár ez nem kelepce!
Álmok birodalma lassan színre lép,
S felel a mágus szinte mindenért.
Zene-muzsika
Tán dalolva könnyebb,
Bár hangod mostohább,
Miként méhkaptárba nedvet tölt a raj,
Ma úgy hallgatom a hajszál
Hangszálmuzsikád.
Gondolataim
Hajnalt szőtt álmok
Reménykedve, álnok mosollyal,
Szitakötőszárnyak korommal.
Mar a jó kedv!
Valós térgyalázat!
Az idő ostroma!
S, ha Földbe nem láthat
Egyszerre tűnnek fel
A fekete árnyak.
...Azután
S majd, ha egyszer menni kell,
S a hullám sír átölel,
Sirályok kelnek a parton,
És széllel játszik a fantom
Követ dobál a hangom
Papírsárkány-karton
Emlékezem
Lehunyt szempillám a múltba terelt,
Szívem halántékán lassabban vert.
Testem ujján képet érint,
Elmúló hegyek a tájból,
Bár kerülöm a túlzást s a kínt,
Kezed simogat s már tol magától.
Táncba font a ritmus,
Ködtől csepegtek a fák,
Didergett a jégvirág is
A lüktető dob az üvegen át.
Andalító mámor szorított arcodhoz,
Nem éreztem töviskoronát,
S a lehangolt gitár szakadt húrjaihoz,
Szendergő tavaszom kirabolták.
Hű - hó
Viharfelhő.szél befútta,
Utat, úton, útfél húzta.
A barka ágon simuló
Kikelet, de jött a hó.
Begombolt a téli hideg
Mindent, rajtam kívülmeleg!
Hangod édes csepp te! Cseppje
Párát lehelt az üvegre.
Hírlevél
Vélemények koncertről, cd-ről
„Kedves Imre,

Eddig is élveztem és sokat hallgattam a zenéjét, számait, de most egy új, üde koncert és CD lett a Molnár Dixiland-el való együtt zenélés. Nagyon sok örömet okozott nekünk ezzel. Egyszerűen jól érzem magam amikor hallgatom és várom/várjuk a folytatást.”
(Prof.Dr.Tomcsányi János)

Kedves St.Martin – kedves Imi!

Pár napja kaptam kézhez az új lemezt, s ki tudja, hányszor hallgattam már végig.
Színeket, hangulatokat festesz fel hangszereiddel életünk egére, és pontosan azt érezni a szebbnél szebb számok hallgatása közben, amit Te érzel – miközben megálmodod, megkomponálod – és átnyújtod a hallgatóidnak, a rajongóidnak a szépségeidet!

„A zene nem csak színt ad életemnek, de fényt és kedvet is.” (…)Fájdalmat, majd megnyugvást ad…” - írod 23. lemezed mellékletében, az egyéb kincseket – verseket – is rejtő füzetecskében. (Nagyon szeretem olvasgatni ezeket a kis lemezkísérő üzeneteket, hiszen szíved-lelked, egész érzésvilágodat elénk tárod minden egyes albumod útra bocsátásakor)

Azt hiszem, a Modern Nosztalgia éppen azt nyújtja a hallgatóknak, amit a címe ígér. Úgy gondolom, hogy ezek a különleges hangulatú számok minden korosztályt megérintenek, megszólítanak.
Ha választanom kéne, melyik szól leginkább nekem, hozzám, nem biztos, hogy tudnék választani, de mégis színt vallok: amelyiktől leginkább félrekalimpált a szívem, az Emelj fel Uram! című csoda volt, a Hagydhajó és a Színes hangokról álmodom című számok pedig a játékosságuk okán – és mert olyan szentmartinosak, a Szeretek hintázni pedig azért, mert tényleg régi, fiatalkori emlékeket idéz fel. És a Déli szél? Nos, ezt mindig és mindenütt hallhattam, ahol csak hallgathattalak Téged! Ez is az a zene, amely mélyen bevésődik a szívbe! Most ráadásul kapott egy új „báli ruhát”. (Bocsánat a képzavarért!)

Külön meglepetése az albumnak, hogy ezúttal énekelni is hallhatunk – és nem akárhogy ám!
Hol lírai, hol valami elképesztő hangszínt előcsalva énekelsz!
Köszönöm, hogy évről évre, albumról albumra és koncerteken részese lehetek annak a varázslatnak (időnként ihletettségnek), amit a zenéd hatására élhetek át.


Kökény Éva
(Vassné Kökény Éva)
Gyógy(H)írek
Videók
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/youtube_channel.jpg
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/QPYsjdqo7eQ_31141.jpg
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/mejXrrYiczs_31666.jpg
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/EfWK4-7448E_31564.jpg
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/4lkpXdKMhjQ_12654.jpg
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/37LdB1S2pXw_31318.jpg
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/49nb7Sop5w8_22242.jpg
https://www.stmartin.hu/media/youthumb/TFZZ2Hl3gnY_31954.jpg