Néha az erdőt jártam, csak úgy
magam,
úttalan utakon bolyongtam
céltalan.
Egy kicsi virág nyílott az út szélén,
ritka
Lehajoltam hozzá s kérdeztem,
mi a titka ?
Harmat csillant orcáján
szempillája szirma,
Egyet pislantott s könnye
legördült a porba.
Azt hittem szomorú, de mást
suttogott nékem :
- Közel van most hozzám,
de nem tépjen le kérem !
Elvittem magammal gyökerestől
épen
Kertemben neveltem, öntöztem serényen.
Azóta megnőtt s várja a Tavaszt,
hogy újra nyíljon.
A kikelet, a malaszt új erőt ad néki,
a kedve is vidám, szellő simogatja,
csillagként néz rám.
